Sport MTI 2011. május. 19. 11:32

Forma-1: Alonso még öt évig a Ferrarié

A Forma-1-es Ferrari istálló a 2016-os szezon végéig meghosszabbította Fernando Alonso szerződését. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta egyúttal jelezte: az olasz csapattól szeretne majd visszavonulni.

 Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke csütörtökön nagy örömmel közölte, hogy sikerült megállapodniuk azzal a versenyzővel, aki a legkiélezettebb helyzetekben is bizonyította már, hogy győztes mentalitással rendelkezik. "Fernando vezetéstechnikai és emberi képességei lehetővé teszik, hogy vezető szerepet töltsön be a Ferrari történetében, s remélem, hamarosan további győzelmeket szerez" - mondta az elnök. 

A Renault-val 2005-ben és 2006-ban vb-t nyert pilóta hangsúlyozta: a Ferrari számára olyan, mintha a második családja lenne, ezért részéről természetes volt a szerződés meghosszabbítása, s nincs kétsége, hogy egy napon majd ettől a csapattól vonul vissza a Forma-1-ből. A 29 éves Alonso az idei szezonban négy futam után az ötödik helyen áll a pilóták pontversenyében, míg a Ferrari harmadik a konstruktőrök között.

párizsi olimpia 2024