Sport MTI 2011. május. 10. 07:37

Kaká: "bajnokok lettünk"

Adriano Galliani, az AC Milan alelnöke mindent elkövet majd, hogy visszaszerezze Kakát a Real Madridtól - írják spanyol és olasz lapok, amelyek szerint a brazil focista köszöntötte a milánóiakat a hétvégén elnyert bajnoki cím alkalmából.

Kaká még a Milanban
AP

A La Gazzetta dello Sport és az AS úgy tudja, hogy a brazil futballista szombaton táviratban köszöntötte a sportvezetőt abból az alkalomból, hogy a piros-feketék megnyerték a bajnokságot. "Hála a jó égnek, bajnokok lettünk" - írta a középpályás. "Örök barátság..." válaszolta Galliani. "Kaká óriási futballista, mindent elkövetek, hogy visszaszerezzük. Két emberért ejtettem könnyet, amikor távozott, az egyik Leonardo, a másik Kaká volt." - idézték az újságok az alelnököt. 

 

Helyi lapértesülések szerint a Real Madrid a nyáron eladná a játékost, noha további négy idényre szól jelenlegi szerződése. Az AC Milan mellett állítólag az Internazionale, továbbá a londoni Chelsea is érdeklődik iránta. Az aranylabdás brazil légiós 2003 és 2009 között szerepelt a milánói alakulatban, ezen időszak alatt 193 mérkőzésen 70 gólt szerzett.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.