Héraklész Gála: az ifjúsági olimpia érmeseit is díjazzák
A szingapúri ifjúsági olimpián, valamint a 2010-es világ- és Európa-bajnokságokon legsikeresebben szerepelt utánpótláskorú sportolókat díjazzák pénteken délután az Uránia Filmszínházban.
A Nemzeti Sport Intézet (NSI) által szervezett hagyományos Héraklész Gála keretében összesen 20 sportág tehetségeit részesítik elismerésben. A szingapúri ifjúsági olimpia érmesei mellett a sportágak legjobb fiú- és leányversenyzői, a sportági összesítésben lejeredményesebb egyéni sportolók, valamint kis- (2-4 fős) és nagycsapatok részesülnek díjazásban. Az elmúlt év egyik kiemelkedő eseménye volt az első ifjúsági olimpia; ahol az 51 fős magyar csapatból 44-en voltak tagjai a Héraklész Programnak. Közülük 35-en végeztek az első nyolc között. A héraklészes sportolók emellett a korosztályos világ- és Európa-bajnokságokon 2010-ben összesen 145 érmet – köztük 47 aranyat, 39 ezüstöt és 59 bronzot – nyertek. A fiatalok közül néhányan már a londoni olimpián is szóhoz juthatnak. Az idén tízesztendős utánpótlás-menedzselő Héraklész Programon keresztül mintegy 1800 – 14-23 éves korú – sportoló kap állami támogatást.
Sándor-palota: Az olimpiai foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható
Sulyok Tamás köztársasági elnök hivatala megszólalt a 228 millió forintos szállásdíj HVG által feltárt ügyében.