Sport hvg.hu 2011. január. 20. 14:40

Róma befagyasztotta a Forma-1-es tárgyalásokat

Gianno Alemanno római polgármester bejelentette, hogy városa egyelőre visszalép attól a tervtől, hogy Forma-1-es utcai futamot rendezzen. Döntését meg is indokolta.

Múlt héten Bernie Ecclestone, a Forma-1 gazdasági igazgatója arra figyelmeztette Alemannót, hogy az éves versenynaptárban nincs hely két olaszországi futamnak. Mivel Monzában már van egy, Róma belépése esetén váltogatni kellene a kettőt.

Maurizio Flammini versenyszervező szerint ez annyit jelentene, hogy minél hamarabb el kell kezdeni a hivatalos tárgyalásokat a két helyszín képviselői között. Ezt megelőzendő azonban az olasz főváros polgármestere bejelentette, hogy városa inkább a 2020-as olimpiára koncentrál, így egyelőre visszalép a Forma-1-es futam lehetőségétől.

„Az ajtót nem kívánom teljesen bezárni, de mivel városunk érdeklődése az országét követi, egyet lépünk visszafelé a Forma-1-es nagydíj rendezésének ügyében – nyilatkozta a politikus a La Repubblicának utalva arra, hogy Olaszország most a 2020-as nyári játékoik rendezését is megpályázná, benne pedig kulcsszerepet kap Róma, amely 1960-ban már rendezett olimpiát. – Ezzel kapcsolatban a napokban sajtótájékoztatót is tartunk.”

A polgármester az indoklásához azt is hozzátette, hogy eddig Monzával sem voltak sikeresek a háttértárgyalások a megosztott nagydíjjal kapcsolatban. „Végig kapcsolatban voltunk Monza polgármesterével és az illetékes miniszterekkel. Azt kell mondjam, sosem tudtunk kielégítő párbeszédet folytatni az ügyben.”

párizsi olimpia 2024
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.