A hírek szerint a Force India az Adrian Sutil, Paul di Resta, Nico Hülkenberg trióval vág neki a 2011-es Forma-1-es szezonnak. A csapat eddigi pilótájával, Vitantonio Liuzzival azonban ezt még senki sem közölte.
Az olasz pilóta elmondása szerint 2011-ig szól a szerződése, az őt alkalmazó indiai istálló pedig még semmiféle megbeszélést nem kezdeményezett vele a további együttműködéssel kapcsolatban.
„A helyzetem tiszta – mondta a 29 éves pilóta a 442race.com oldalnak. – A Force India semmi olyasmiről nem tájékoztatott engem, ami a szerződésem megváltoztatásáról szólna. Nekem pedig nem a pletykák, hanem a csapat szava számít.”
A csapat azonban a pletykákra sem reagált hivatalos közleménnyel, ez pedig éppen ezeket a híreszteléseket erősíti. A pilóta azokat az értesüléseket is cáfolta, miszerint arról tárgyal a német Mercedesszel, hogy támogatásával a német túraautó-bajnokságban (DTM) folytatja a pályafutását, így cserélne helyet a skót Paul di Restával.
„Én nyugodt vagyok. Hivatalosan nem tudok semmi olyasmiről, miszerint a Force India mást akar a helyemre ültetni és bár olvastam ilyet, de az sem igaz, hogy a DTM-ben állást ajánlottak volna. Bár ki tudja, én már bármit elképzelhetőnek tartok a Forma-1-ben. Élő szerződésem van, de ha az istálló más utat választ, tudnia kell, mivel néz szembe.”
Ez annyit tesz, hogy Vitantonio Liuzzi beperelheti mostani csapatát.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.