A szponzorok újabb és újabb mezjavalatot nyújtanak be a Barcelona vezetőségének a 2010/2011-es szezonra. A legújabb variáció már a hagyományos színekhez is hozzájárul.
A Nike nemrég fehér idegenbeli szerelést tervezett a katalán klubnak, de legalább a hazai színeket, a hagyományos gránátvörös-kék színkombinációt békén hagyta.
Egészen eddig. Bár forradalmi váltásba egyelőre a világcég tervezői sem mertek belemenni, mindenképpen világosítani akarnak a mezen.
A testhez feszüló új mez két alapszíne ugyan továbbra is a piros-kék maradna, de jól láthatóan ez a felső már nem az a felső lenne.
A főszponzor az elülső, az UNICEF a hátulsó oldalon lenne látható. A szurkolókat egyelőre még nem vonták be, de még biztosan lesznek javaslatok a végső döntésig.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.