Spanyol lapértesülések szerint a két mamutklub újra harcba száll egymással egy játékos megszerzéséért, miután mindketten ugyanazt a 21 éves csatárt szeretnék leigazolni.
A fiatal támadó 2008-ban került be a felnőtt keretbe a Las Palmas B csapatában, mely a harmadosztályban játszik. Két szezon után, idén mutatkozott be az első számú csapatban, összesen 14 bajnokin lépett pályára másodosztályban, három gólt szerzett.
Az FC Barcelona Noticias blog szerint a Real Madrid már tavaly is szerette volna megszerezni a tehetséges játékost, akkor azonban nem sikerült megállapodniuk a klubjával. Viera kivásárlási ára hatmillió euró körül mozog.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.