2010. december. 06. 12:29 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 06. 12:16 Sport

Újabb FIFA-botrány, most a katari focivébé miatt?

Újabb vesztegetési botrány körvonalazódik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségben (FIFA), ezúttal a múlt csütörtöki szavazás körül, melynek során eldőlt, hogy a 2018-as világbajnokságot Oroszország, a 2022-est pedig Katar rendezi.

A New York-i Wall Street Journal hétfői beszámolója szerint a katari pályázati bizottság egy korábbi tagja azt javasolta, hogy fizessenek 79 millió dollárt az argentin szövetségnek, melynek vezetője, Julio Grondona egyben a FIFA végrehajtó bizottságának is a tagja. Ez a testület döntött a vb-házigazdákról Zürichben. Az argentin FIFA-alelnök csak annyit fűzött az értesüléshez: "Lassan 80 éves leszek, nem foglalkozom az ilyen hírekkel."

A szavazáson eleve nem vehetett részt a bizottság két tagja. A tahiti Reynald Temariit és a nigériai Amos Adamut az etikai bizottság egy évre eltiltotta, mert egy a Sunday Times által megrendezett "lebuktató akció" során bebizonyosodott róluk, pénzt fogadtak volna el azért, hogy a vb-helyszínek kiválasztásakor az adott országokra szavazzanak. Egy hete a BBC három sportvezetőt említett meg, akik állítólag 1989 és 1999 között nagyobb összegeket vettek fel a 2001-ben csődbe ment ISL-en, a FIFA marketingügynökségén keresztül. A műsor a dél-amerikai szövetséget irányító Nicolas Leoz mellett a brazil Ricardo Teixeirát, a 2014-es világbajnokság szervezőbizottságának elnökét és a kameruni Issa Hayatout - aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak is tagja - nevezte meg.

 

párizsi olimpia 2024
Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.