2010. november. 22. 12:33 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 22. 12:34 Sport

Lemondott az FTC jégkorongcsapatának edzője

Hatheti munka után lemondott posztjáról Prakab Gábor, az FTC-Orangeways jégkorongcsapatának vezetőedzője.

"Amikor a csapat edzője lettem, azt mondtam, megpróbálok mindent, de ha nem megy a közös munka, ha nem jönnek az eredmények, félreállok. Ennek most jött el az ideje" - olvasható a klub honlapján hétfőn. Prakab október 11-én vette át a csapatot a svéd Hakan Nygrentől, és a Vasastól elszenvedett, vasárnapi 8-0-s vereség után döntötte el, hogy távozik. A zöld-fehérek a kilenccsapatos MOL Ligában jelenleg a hatodik helyen állnak azzal, hogy 24 találkozóból 11-et nyertek meg.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.