"Szerettem volna a Barcelona vezetőedzője is lenni" - árulta el Sir Alex Ferguson, a Manchester United legendás mestere egy dohai sportkonferencián.
A 68 éves skót szakember megjegyezte: ha külföldi klub szóba került volna edzői karrierje során, akkor a katalánokat választotta volna. Kiemelte: a Barcelona mindenben fantasztikus, beleértve az ideológiáját és a pszichológiáját is, és a Manchester United is hasonló elveket képvisel. Az angol csapattal többek között 11 bajnoki címet és két BL-trófeát begyűjtő Fergusont szembesítették korábbi saját, 2011-es visszavonulására vonatkozó megjegyzésével is. "Megváltoztatom majd a fejemben ezt, ne aggódjanak" - mondta, és hozzátette: amíg egészséges, addig nem gondol a nyugdíjra.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.