Dél-Afrika pályázna a 2020-as olimpiára
Két nappal a labdarúgó-világbajnokság döntőjét követően a Dél-afrikai Köztársaság legfelsőbb sportirányító szervezete (SASCOC), valamint olimpiai bizottsága bejelentette, hogy az ország pályázni szeretne a 2020-as ötkarikás játékok rendezési jogára.
Az illetékesek várják az érdeklődő helyszínek jelentkezését. "Szeretnénk egy olyan világszínvonalú várost versenybe küldeni, amely képes lenne vendégül látni az első afrikai olimpiát" - nyilatkozta Tubby Reddy, a SASCOC vezérigazgatója.
Arról, hogy hol rendezik meg a XXXII. nyári játékokat, várhatóan 2013 középén, Buenos Airesben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.