Róma és Velence is nyári olimpiát rendezne 2020-ban
Olaszországból Róma és Velence is házigazdája lenne a 2020-as nyári ötkarikás játékoknak.
Mivel egynél több érdeklődő akad, az ország olimpiai bizottságának, a CONI-nak kell eldöntenie, melyiknek a pályázatát támogatja, s nyújtja majd be a nemzetközi szervezethez, a NOB-hoz. Róma 1960-ban már rendezett olimpiát.
A 2020-as házigazdát 2013-ban, Buenos Airesben jelöli ki a NOB. A következő két nyári ötkarikás csúcsesemény Londonban és Rio de Janeiróban lesz 2012-ben, illetve 2016-ban.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.