2010. július. 10. 17:06 MTI Utolsó frissítés: 2010. július. 10. 16:35 Sport

Cannavaro viszi a pálya szélére a trófeát

Fabio Cannavaro, az olasz válogatott csapatkapitánya viszi majd a pálya szélére a győztesnek járó trófeát a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság vasárnapi, johannesburgi fináléja előtt – jelentette be szombaton a nemzetközi szövetség (FIFA).

A volt juventusos védő négy éve, amikor a nemzeti együttes megnyerte a németországi vb-t, először emelhette magasba a becses kupát.

Az ugyanakkor, hogy a mérkőzés után ki adja át a friss világbajnoknak a trófeát, egyelőre bizonytalan. Joseph Blatter FIFA-elnök korábban azt mondta: ő azt szeretné, ha Nelson Mandelától vehetnék át jutalmukat a játékosok, feltéve, hogy a volt dél-afrikai elnök ott tud lenni a Futballvárosban sorra kerülő, holland-spanyol döntőn.

párizsi olimpia 2024
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.