Sztárigazolás után balhé az NBA-ben
A Cleveland Cavaliers tulajdonosa becsapottnak és elárultnak érzi magát, és csúnyán nekiesett csapata korábbi sztárjának, LeBron Jamesnek, miután a kiváló kosaras csütörtökön bejelentette, hogy Miamiban folytatja pályafutását.
"Eljött az elszámolás ideje James számára - nyilatkozta Dan Gilbert, aki szerint az olimpiai bajnok sztár cserbenhagyta csapatát az idei rájátszás második fordulójában, a Boston Celtics elleni főcsoport-elődöntőben. - Nem csupán az ötödik meccsen adta fel, a második, a negyedik és a hatodik találkozón is, nézzék meg a felvételeket, látni fogják."
A Cavs-tulajdonos az interjúban a tavalyi rájátszásból is említett olyan meccset, melyen James nem küzdött: szerinte az Orlando elleni csata hatodik meccsén.
"Nem az a gond, hogy elment tőlünk, hanem az, ahogy az elmúlt időszakban viselkedett. Egyetlen telefonhívásomra sem válaszolt, a döntéséről pedig csak néhány perccel az előtt értesültünk James egyik üzlettársán keresztül, hogy bejelentette nyilvánosan - dühöngött Gilbert. - Tiszteletlen volt velünk szemben. Én nem szeretném, hogy a fiatalok így nőjenek fel, ilyen emberről vegyenek példát."
Az üzletember a hét éve a Cavsnél játszó James csütörtöki bejelentése után a csapat honlapjára hosszú levelet tett fel, melyben az interjúban elmondottakat írta le. Emellett pedig megígérte a szurkolóknak, hogy hamarabb szerez bajnoki címet a csapat, mint James a Miamival.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.