Bár szoros meccsre lehetett számítani, nem lett az. Brazília 3-1-re legyőzte Elefántcsontpartot, de sokkal inkább az eldurvuló játék és Kaká kiállítása lett emlékezetesebb. Gyenge játékvezetés mellett újabb brazil győzelem.
ILLÉS BÉLA JEGYZETEI |
Az általános várakozással ellentétben én pont egy alacsony színvonalú meccsre számítottam, szerencsére tévedtem. A brazilok simán hozták a meccset. Az első félidőben csak a gól volt emlékezetes, de a második játékrész első fél órájában fantasztikusan játszottak, nagyon látványos megoldások követték egymást. Elefántcsontpart részéről megintcsak hiányoltam a támadójátékot, akárcsak a portugálok ellen. Ezúttal durván, sőt kifejezetten alattomosan játszottak, ez már bőven nem tartozott a "kemény" kategóriába. Kétszer is olyan belépőt láttam, ami nálam rögtön piros lapot eredményezett volna. Az egyik éppen Elano súlyos sérülése volt, amikor az elefántcsontparti védő nyújtott lábbal tartott rá fölülről a sípcsontjára. A bíró ott állt pár méterre az esettől, és bele sem fújt a sípjába. Ahogy én látom, sajnos gyenge játékvezetés és a furcsa ítéletek az egész világbajnokságra jellemzőek. Brazília már továbbjutott a csoportból, a másik csapatot illetően a holnapi Portugália - Észak-Korea meccsen dől el minden. Nemcsak amiatt, hogy a portugálok nyernek-e, hanem hogy hogyan játszanak majd. Ha döntetlen érnek el, akkor nagyon nehéz lesz, mert nehezen tudom elképzelni, hogy az utolsó csoportmeccsen legyőzzék Brazíliát. |
Didier Drogba ezúttal már Elefántcsontpart kezdőcsapatában vállalta a szerepést, bár törött könyöke továbbra is hátráltatja a játékban. Már a meccs elejétől fogva a brazilok voltak fölényben, az afrikai gárda jobb híján inkább az ellenfél technikásabb játékosaival szembeni szabálytalanságokra feküdt rá.
Ez azonban nem szegte kedvét a Robinho vezette braziloknak, a 25. percben tőle indult ki a gólt eredményező helyzet. A tizenhatos előterében remekül adta át a labdát Kakának, aki jó ütemben ugratta ki Luís Fabianót. A Sevilla csatára kilépett két védő közül, majd már csak Boubacar Barry-vel kellett szembenéznie, de ezt is megoldotta, és hat méterről a kapus fölött védhetetlen gólt ragasztott a felső léc alá.
Az Elefántok kapusa a találat előtt furcsa módon egyáltalán nem futott ki a kapujából, és még akkor is a vonalon maradt, amikor a gólszerző elrúgta a labdát. Rövid sarokra pedig bárkitől kellemetlen gólt kapni. A szünetig a brazil csapat egyébként többször is reklamált a túl keményen odalépő afrikai védők miatt, de a francia játékvezetőt ez nem hatotta meg, és csak egyszer mutatta fel a sárga lapot az első negyvenöt percben, Tiénének.
A folytatásban aztán visszavettek az atletikus hátvédek, a brazil fölény pedig megmaradt. A 50. percben újra Luís Fabiano villant, bár két alkalommal is kézzel ért a labdához. Először, mikor levett egy beadást az ellenfél tizenhatosán belül, majd bemutatott két szabályos esernyőcselt, amivel két elefántcsontparti védőből csinált bohócot.
Ekkor következett a másik eset, mivel jól láthatóan felkarral tette maga elé a labdát, amely egyet pattant, a csatár pedig ballal az esélytelen Barry mellett újra a hálóba bombázott. Kéz volt, Lannoy játékvezető viszont - ahogy a mérkőzésen már sokszor - most sem találta a sípját, így Brazília már 2-0-ra vezetett.
Brazília egyre jobban játékba lendült, ekkor már igazából nem is volt kérdés a meccs kimenetele. Elefántcsontpart is kompenzálni akart a maga módján, és ezt a szabálytalanságok terén képzelte el, időnként kifejezetten durván fociztak. Elano gólja után például Tioté okozott sérülést, és könnyen lehet, hogy eltörte a gólszerző lábát.
Elefántcsontpart megérdemelt szépítő gólja után kezdtek elszabadulni az indulatok, a francia bíró pedig képtelen volt féken tartani ezeket. Mindenkinek sárga lapot adott, de ez nem fogott vissza semmit és senkit, Kakát kiállította egy vitatható eset után. A kettős veszteség (Elano és Kaká) mellett a mérleg pozitív oldala: Brazília már hat pontos, így továbbjutott a nyolcaddöntőbe.
XIX. LABDARÚGÓ-VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-AFRIKA, 2010 |
G CSOPORT, 2. FORDULÓ: BRAZÍLIA: Júlio César - Maicon, Lúcio, Juan, Bastos - Elano (Daniel Alves 67.), Gilberto Silva, Felipe Melo - Kaká, Robinho (Ramires 93.) - Luís Fabiano Szövetségi kapitány: Dunga ELEFÁNTCSONTPART: Barry - Demel, K. Touré, Zokora, Tiéné - Dindane (Gervinho 54.), Eboué (Romaric 72.), Y. Touré, Tioté, Kalou (Keita 68.) - Drogba Szövetségi kapitány: Sven-Göran Eriksson Gólszerzők: Luís Fabiano (25., 50.), Elano (62.) ill. Drogba (79.) |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.