A német legenda, Franz Beckenbauer szerint az angolok csalódást keltő szereplése nagyban annak is köszönhető, hogy az külföldi sztárjátékosokkal teletűzdelt hazai bajnokságban háttérbe szorulnak, sőt hiányoznak az angol tehetségek.
„Nem hiszem, hogy Capello túl sok mindenen változtatni tudna – nyilatkozta Beckenbauer a dél-afrikai The Times-nak. Az amerikaiak elleni meccs ragyogóan indult, Steven Gerrard már a negyedik percben vezetést szerzett az angoloknak, de Clint Dempsey – és a nagyot bakizó Robert Green kapus – még a szünet előtt kiegyenlített.
„Amit az angol-amerikai meccsen láttam, annak csak nagyon kis köze volt a futballhoz – folytatta Kaiser Franz, azaz Ferenc Császár, aki a világon egyedüliként már játékosként és szövetségi kapitányként is nyert világbajnokságot (1974 ill. 1990). – Nekem úgy tűnt, mintha az angolok még mindig ugyanúgy hátrafelé játszanának, mint régen a ’kick and rush’ (rúgj bele és fuss) -idején.”
A 64 éves szakembernek van tapasztalata, hiszen 103 alkalommal szerepelt védőként a német válogatottban, 1966-ban ott volt a vb-döntőt elvesztő együttesben, majd 1974-ben a győztesben is. 1990-ben, az olaszországi világbajnokságon ő dirigálta a tornagyőztes Nationalelfet, és az elődöntőben legyőzte az angol válogatottat.
„Az angolok most megkapják a büntetésüket azért, mert a Premier League-ben olyan kevés angol játékos van. A klubok szívesebben igazolnak külföldi játékosokat a világ minden részéről.” Ez a fajta igazolási láz nem jellemző a Bundesligára, erre külön figyelt elnöksége alatt a Bayern Münchennél 1994 és 2009 között.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.