Sport MTI 2010. május. 26. 19:53

Kirúgták a Real Madrid edzőjét

Menesztették posztjáról Manuel Pellegrinit, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, akinek helyét a Internazionaléval szombaton Bajnokok Ligáját nyerő portugál José Mourinho veszi át.

Az 56 éves chilei szakember tavaly nyáron vette át az együttes irányítását, amellyel 96 pontot szerezve második lett a spanyol bajnokságban az ősi rivális Barcelona mögött. Mourinho ebben a szezonban mindent megnyert a milánói klubbal, ugyanis a BL mellett a Serie A-ban, valamint a kupában is diadalmaskodott.

Massimo Moratti, az Internazionale elnöke szerdán még úgy fogalmazott, hogy Mourinho elszerződése még nem lezárt ügy, ám egybehangzó értelmezések szerint ez nem azt jelenti, hogy Mourinho mégis marad az Internél, sokkal inkább azt, hogy a klubelnök szeretne minél több pénzt kicsikarni a tréner távozása fejében a spanyol királyi gárda vezetőitől.

Mourinho készül távozni egy milánói bárból
MTI/EPA

Mourinho azt kérte ugyan Morattitól a BL-siker nyomán, hogy engedje őt át ingyen a madridi csapathoz, az elnök azonban ragaszkodik az edző - amúgy papíron még egy évig élő - szerződésében foglalt "váltságdíjhoz", vagyis az Intertől 16 millió euró fejében távozhat. 

párizsi olimpia 2024
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?