Kórházba kellett szállítani Cseh Lászlót
Cseh Lászlót kórházba kellett szállítani a repülőtérről, miután a magyar úszóválogatott csütörtökön megérkezett a római világbajnokságra.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint a pekingi olimpia háromszoros ezüstérmese már Ferihegyre is rossz bőrben érkezett, s aztán egyre rosszabb állapotba került. Ruza József csapatvezető semmit sem bízott a véletlenre: mentőt rendeltek a versenyzőnek, hogy a lehető leggyorsabban megkapja a szükséges kezelést. A sportolónak rendkívül súlyos hasmenése van, rázza a hideg - a kiszáradást meggátolandó kellett sürgősen infúziót, illetve a diagnózistól függően gyógyszeres kezelést kapnia - áll a szövetség hírlevelében.
Egyelőre bizonytalan, hogy a történtek milyen hatással lesznek Cseh római szereplésére, Kiss László szövetségi kapitány szerint ezt csak az orvosi szakvélemény ismeretében lehet felelősséggel megmondani. "Szörnyű, hogy az egész edzőtáborozás során még csak egy köhögés sem volt, most viszont ez történt" - mondta a szakvezető, hozzátéve, hogy Csehéknél szerda este családi vacsora volt, és a társaságból senki sem lett rosszul reggelre, kivéve Cseh Lászlót.
Csehnek először jövő kedden kell(ene) rajtkőre állnia Rómában, a 200 méteres pillangóúszás előfutamában.
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.