Szávay Ágnes győzelemmel kezdett a Roland Garroson
Simának indult, de nyögvenyelős lett Szávay Ágnes első mérkőzése a párizsi Roland Garroson. A japán Morita Ajumi elleni első szettet 6:1-re hozta a soltvadkerti lány, ellenfele azonban megnyerte a másodikat. A hajrára beleerősítve Szávay végül győzni tudott, és a második fordulóba jutott.
Szávay megizzadt, de továbbjutott © AP |
Következett a döntő szett, és a lendületbe jött Morita ezt is jobban kezdte. Előbb elhúzott 2:0-ra, majd rövid ideig tartotta kiharcolt előnyét. Szávay azonban 3:3-nál egyenlített, így újra kiélezetté vált a küzdelem.
A Vasas teniszezője a hajrában ugyanúgy elvette ellenfele adogatójátékát, ahogyan az tette az előző játszmában, és 5:4-re megfordította a meccset, egy győzelemre kerülve a továbbjutástól. Az utolsó játékot annak rendje és módja szerint hozta is, így a vártnál fárasztóbb mérkőzés után készülhet a párizsi nyílt teniszbajnokság második fordulójára.
A kiemeltek közül eddig a cseh Nicole Vaidisova búcsúzott az első körben, míg tegnap Ana Ivanovics, Serena Williams, ma pedig Jelena Jankovics is továbbjutott.
ROLAND GARROS (15,575 MILLIÓ EURÓ ÖSSZDÍJAZÁS), PÁRIZS |
1. forduló: Szávay Ágnes (magyar, 12.) - Morita Ajumi (japán) 6:1, 4:6, 6:4 Jelena Jankovics (szerb, 3.) - Monica Niculescu (román) 7:6 (7-3), 6:2 Karin Knapp (olasz, 32.) - Martina Müller (német) 6:0, 6:4 Anasztaszja Pavljucsenkova (orosz) - Maria-Emilia Salerni (argentin) 6:1, 6:1 |
Úszóelnök: Sokadszorra alázzák meg Virth Balázst
Wladár Sándor szerint az, ahogyan Milák Kristóf korábbi edzőjével bánnak, egyenesen történelemhamisítás. Úgy fogalmazott: „fekélyes a seb, és egyre mélyül. Hosszú időt igényel a gyógykezelése”.