Shake hvg.hu 2013. július. 08. 07:17

"Nem mondom, nyeltem egy nagyot" – Pornózni fog Szepesi Nikolett?

Felfigyelt a felnőttfilmes szakma Szepesi Nikolettre, a korábbi úszónőre. Két producer is azzal kereste meg, hogy vállaljon főszerepet szexfilmben – írja a Blikk.

Szepesi Nikolett első könyve, az Én, a szexmániás néhány hét alatt 20 ezer példányban fogyott el, ami nagyjából 8 millió forintot hozhat a szerzőnek, ráadásul az eladások tempóját figyelve ez az összeg hamarosan akár meg is duplázódhat. Az Ulpius-ház kiadó augusztus végén kiadja Szepesi újabb kötetét, az Orgazmuspontokat, s ez további milliókat jelenthet az egykori olimpikonnak.

A Blikk úgy tudja: erotikus témában kezdenek szakemberként tekinteni Nikire, pornófelkérések mellett sokan fordulnak hozzá szextanácsokért. "Egymástól függetlenül két felnőttfilmes producer is azért hívott fel, hogy rávegyen egy ilyen munkára" – mondta Szepesi.

uhk

"Nem mondom, nyeltem egy nagyot, mert erre azért nem számítottam. Kétségtelen, hogy amióta megjelent az első könyvem, nagyot fordult velem a világ. Új embereket ismertem meg, új kapuk nyíltak ki előttem, és olyan lehetőségek találnak meg, amelyekről korábban nem is álmodtam. Azt persze nem állítom, hogy szexfilmes melóról álmodtam volna valaha is, de most úgy vagyok vele, hogy… talán" – tette hozzá.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.