Shake hvg.hu 2012. június. 15. 13:33

Kiderült: nem igaz a rejtélyes "erdei fiú" története

Azonosították a titokzatos németországi "erdei fiút", aki egy éve tűnt fel Berlinben egy hátizsákkal és egy sátorral, és azt állította, hogy öt éven át élt az erdőben az apjával kettesben.

A fiatal fiú magát Ray-nek nevezte, ám most kiderült, igazi neve Robin van Helsum, 20 éves és egy Hengelo nevű holland városkából származik – írja az ABC News.

A német rendőrség kiderítette, a fiú 19 éves korában, kilenc hónapja tűnt el, a mostohaanyja pedig a héten a sajtóban közzétett fotó alapján azonosította.

A fiú a német hatóságoknak azt állította, anyja autóbalesetben halt meg, ezután költözött apjával az erdőbe. Ám most, hogy valódi családja azonosította, kiderült, hogy valószínűleg hazudott, ám a hatóságok szerint nincsnek mentális gondjai.

Az erdei fiúról közzétett rendőrségi felvétel
Berlini rendőrség

A rendőrség azért kezdett gyanakodni, hogy a fiú története nem igaz, mert a sátor, amivel megérkezett a német fővárosba, nem volt annyira használt, mintha öt évig használták volna, és a fiú meglepően tiszta volt. A fiú azt is mondta, hogy eltemette apját az erdőben, ám nem emlékezett rá, hogy hol.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.