2011. május. 16. 10:23 life-style.hu Utolsó frissítés: 2011. május. 16. 09:35 Shake

Nem a tanár, hanem az oktatási módszer számít

A Nobel-díjas fizikus, Carl Wieman vezetésével készített kutatás eredményei szerint a diákok interaktivitására épülő...

A Nobel-díjas fizikus, Carl Wieman vezetésével készített kutatás eredményei szerint a diákok interaktivitására épülő tanítási módszer jóval hatékonyabb a hagyományos oktatással szemben. A Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány céljából a szakemberek két, nagyjából azonos fizikaelőadás-sorozatot követtek figyelemmel heti három órában, tizenegy héten keresztül. Az órákat több mint 250 kanadai egyetemista látogatta.

A tizenkettedik héttől kezdve az egyik osztály megmaradt a szokásos, a tanár előadására épülő oktatásnál, míg a másik osztály tagjai interaktív órákon vettek részt. Utóbbi esetében gyakorlatilag nem volt hagyományos oktatás, a diákok távirányítószerű készülékeket használhattak. A szétválasztást megelőzően a két osztály nagyjából azonos teszteredményeket produkált. A tizenkettedik héten tanultakat visszakérdező feladatsor esetében azonban a hagyományos módszerrel oktatott diákok csak a kérdések 41, míg az interaktív oktatásban részesülők átlagosan 74 százalékára válaszoltak helyesen.
   
"A hagyományos osztályban elért legmagasabb eredmények jóval az interaktív osztályban produkált átlagteljesítmények alatt voltak" - mutatott rá Wieman, hozzátéve, hogy a diákok figyelme és aktivitása is sokkal magasabb volt az interaktív órákon. A szakember azt is aláhúzta, hogy a modernebb oktatási módszer nem a videojátékokon nevelkedett generációra, sokkal inkább az agy tanulási képességéhez való alkalmazkodásra épül.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.