Shakespeare cool, mindig is az volt és mindig is az lesz. Ez már csak így van a géniuszokkal, Marlowe-k mennek, Harry Potterek jönnek, de Shakespeare örök. És éppen ezért nagyon veszélyes. Piszok nehéz jó előadást csinálni egy Shakespeare darabból, iszonyú könnyű belezuhanni a közhellyé vált idézetek csapdájába, utánozni a pózzá merevedett gesztusokat és nem tölteni fel őket a dráma erejével, nem tölteni fel őket élettel. Pedig a dráma csak akkor működik, ha nem másról, mint magáról az életről szól és ez a Hamlet egyik legfontosabb kulcsa, legalábbis, ami a színpadi, a filmes vagy akár a képregény formátumú feldolgozásokat illeti.

A kezünkben lévő könyv, az Agava által kiadott Manga Hamlet, hamísítatlan manga - az alkotója, de maga az isten is arra teremtette, hogy utazás közben olvassuk, például tömegközlekedési eszközön és így kis koncentrálással is nagyjából hozzájussunk az amúgy is kötelező olvasmány legfontosabb tartalmához, ráadásul a képek segítségével a megértés, sőt a memorizálás is könnyebbé válik. Sajnos az aktualizálás, pontosabban az, hogy a történet valahol a nem is olyan távoli jövőben játszódjon, nem sikerül mindenhol olajozottan, ebből dramaturgiailag adódnak nem is kicsi zökkenések és megmagyarázhatatlan részletek. Vajon mit keres szegény Polonius a függöny mögött, mikor számos kamerán keresztül is figyelhetné az eseményeket? Miért gyakorolják a kardforgatást a királyság nemesei, amikor veszélytelenebb módon is megmérkőzhetnének egymással?

Szinte felfoghatatlan, hogy a jövőben a királyság, mint dinasztikus alapokon működő államforma létezzen, bár ez lehet, hogy csupán a mi idealista kényszerképzetünk. A diktatúra viszont, és a centralizált uralom teljesen lehetséges és ahol a hatalom elérhető, ott bizonyosan felmerül a hatalom csábítása is. Főképpen, ha oly közel van a lehetőség, hogy pusztán egy szörnyű tett kell, és az ölünkbe hullhat. A képregény rajzolója biztosan számos feldolgozásban látta a darabot, hiszen használ színpadi beállításokat és a filmre jellemző plánozást (közeli kiemeléseket) is. Kicsit furcsa, de a mangára és az animére is nagyon jellemző, hogy a mulatságosabb vagy túl érzelmes jeleneteket elnagyolt karikatúrákkal oldja meg.

Ezzel azonban brechti módon kizökkent a darabból és távolabbról leszünk kénytelenek szemlélni az eseményeket, ami azért egy klasszikus dráma esetében nem midig célravezető megoldás. Igaz, a humor elmaradhatatlan ellenpont Shakespeare minden drámájában, Szerb Antal mondja nagyon találóan, hogy a klasszikus shakespeare-i drámát a vígjátéktól mindössze a végkifejlett különbözteti meg. A mókásan őrjöngő, kisfiú méretű Hamlet azonban inkább bizarr, mint célravezető ábrázolás. Ellenben üdvözlendő, hogy meg se próbálja a nagymonológokat beszuszakolni a buborékokba, hanem a vezérgondolatok felhasználásával és a képi világgal próbálja meg visszaadni a jelenet értelmét. Több-kevesebb sikerrel.

Azért elolvasása után senki se bízza el magát, hogy túl van Hamleten. Ennek a könyvnek a segítségével meg lehet írni egy röpdolgozatot, de a valódi művet még csak megközelíteni se lehet. A Hamlet pont olyan alkotás a világirodalomban, amihez érdemes az élet folyamán többször visszatérni és tapasztalni, hogy mint a briliánsnak, ennek is több oldala van, és ugyan egy manga is sok mindent visszaadhat, de éppen az élmény kedvéért érdemes elővenni az eredetit.