Lewis Carrol valószínűleg forog a sírjában, de nem hinnénk, rajta kívül sokakat zavar, hogy világhírű abszurd meséjéből habos-babos szórakoztatóipari termék készült – filmet ajánlunk.
Akinek gyerekkorában nem sikerült megkedvelnie Lewis Carroll Alíz Csodaországban című meséjét, ne aggódjon, a héten a magyar mozikba kerülő filmváltozat aránylag távol áll az eredetitől. A furcsa kislány csetlés-botlása helyett egy dekoratív ifjú hölgy aránylag szórakoztató kalandjait kísérhetjük végig, aki szexi ruhákban futkározik és a végén még hőssé is lesz. Szerencsére a rendező, Tim Burton nemcsak a valóban csinos látványra ügyelt, de három igazi színészt is bevett a buliba, akik miatt mindenképpen érdemes megnézni a filmet.
Tim Burton képzeletvilága erősen megmutatkozik minden alkotásában. Az Alízban a 3D megvalósításon kívül nem sok újdonsággal találkozunk, visszaköszönnek a Karácsonyi lidércnyomás, az Álmosvölgy legendája és a Charlie és a csokigyár elemei, semmi forradalmi, de jól fogyasztható. Burton ismét a megszokott stábbal dolgozott, a zenekar élén Danny Elfman, az egyik főszerepben ismét az elbűvölő Johnny Depp és persze a rendező gyermekeinek anyja, Helena Bonham Carter is tovább erősíti a bolond nő referencia szereplistát. Sajnos viszont a bevált forgatókönyvírók egyikét sem engedték a történet közelébe, a stáblista szerint még Burtonnek sem volt köze a sztorihoz, ami meg is látszik a filmen. Talán valamelyik producer vagy befektető kérésére a forgatókönyvet ezúttal egy bizonyos Linda Woolverton jegyzi, aki eddig is a Disneynél varázsolt, nyilván ebből a forrásból származnak a negédes fordulatok és az erőltetett változtatások az eredetihez képest.
Alíz ugyanis nemcsak megnőtt, de rendkívüli módon feminista is lett, egy vonzó hajadon, akinek önálló akarata van, mégis egy ronda, ám gazdag fickóhoz akarják kényszeríteni. Ennél még az ismeretlen is jobb, úgyhogy a lány követi a nyuszit, beleesik a lyukba, ahogy kell, és egy hadi konfliktus kellős közepébe pottyan. Menekülés, harc, izgalmak, növekedés, kicsinyülés és a végére szép nagy katartikus csata szent johannai párbajjal. Jól hangzik, de ha csak ennyi lenne, elaludtunk volna.
Burton viszont fantáziájának szokásos elemeivel szépen felöltözteti a sztorit és számos alkalommal Alízt is. Akinek különböző ruhái a film fontos részét képezik; a jelmeztervező Colleen Atwood volt, de számos szakértő szerint a kezdetben kislányos, később egyre szexisebb holmik a nemrég elhunyt Alexander McQueen brit tervező erős hatását mutatják.
A pompás jelmezeknél és a még pompásabb CGI-nél csak a színészek a lenyűgözőbbek. Az Alízt játszó Mia Wasikowska is bájos, de a pálmát persze Depp viszi el. Az ezúttal az őrült kalapos szerepét adó színész szándékosan nem vette bolondosra a figurát, arra ott voltak a külsőségek, a smink és a ruhák, maga a karakter viszont szívfacsaróan szomorúra sikerült. A bohócos festék alól egy valódi Pierrot szemez a nézővel, akit a végére mindenki megszeret – Alíz talán a kelleténél még jobban is. Helena Bonham Carter vörös királynője látszólag inkább vicces, mint félelmetes, ahogy az méltó egy nagyfejű kislányhoz, akit a színésznő saját kétéves lányáról mintázott. De ami mulatságos lehet egy bölcsis esetében, az egy felnőttnél már drámai, és a legjobb reklám a korlátozás nélküli nevelés ellen. Anne Hathaway is több húron játszik, csak a felszínen bájos, sápadt teremtés, valójában manipulatív és kőkemény akaratú uralkodó, aki lehet, hogy nem kiabálja percenként, hogy “halál reá!”, de hosszú távon talán mégis félelmetesebb.
Az Alíz Csodaországban biztosan nem Tim Burton legjobb filmje, de sok szempontból élvezetes, és a 3D miatt mindenképpen érdemes először moziban megnézni.