Tiger Woods is levetkőzött - fotó
A Vanity Fair úgy gondolta, a Tiger Woods botrány kapcsán azzal tudja a leginkább bizonyítani, micsoda jó sportoló is a golfbajnok, ha lehoz róla egy három évvel ezelőtt készült, félmeztelen képet. Tényleg, most már értjük.
“Tiger egy rendkívül kompetitív sportoló - és eléggé komolyan veszi a sportot. Ezt akartam megmutatni ezekkel a képekkel. És megmutatni a hihetetlen fókuszát és odaadását."- mondta Annie Leibovitz legújabb Vanity Fair címlapjáról, amely Tiger Woods golfozót ábrázolja. A kép ugyan most jelenik meg a februári számban, de korántsem mondható valóban frissnek, hiszen még 2006-ban készült egy korábbi interjúhoz.
Hogy miért is került akkor most mégis címlapra? A válasz a Woods botrány, amelynek rezdüléseitől már hetek óta hangos az amerikai sajtó. Nincs is annál szebb, amikor egy addig feddhetetlennek gondolt, mindenki által tisztelt, idealizált emberről kiderül, hogy valóban ő sem jobb, mint bárki más. Vagy inkább még rosszabb. A sokk nem csak a közvélemény számára volt hatalmas, Woods felesége, Erin is eléggé megdöbbenhetett, mivel a legtöbb feltételezés szerint golfütővel verte szét férje fejét.
A házaspár nem nyilatkozik, bár Erin állítólag azt mondta valakinek, hogy "köszöni szépen, 300 millió dollárt kapott karácsonyra", de valódi tények nem nagyon vannak. Nem lehet tudni, mennyire vehető komolyan azon nők sora, akik a botrány kipattanása óta egymás után jelentik be, hogy nekik is szexuális viszonyuk volt a nagy Tiger Woods-szal, szaftos részleteket osztva meg az érdeklődőkkel.
Újdonságot a Vanity Fair cikkétől sem érdemes várni, csak Buzz Bissinger elmélkedik benne a "Woods jelenségről" és annak lehetséges okairól, leginkább saját véleményére támaszkodva. De a félmeztelen címlapfotó úgyis elviszi a lapot, a többi meg nem számít.
KM
Komolyan veszi |