Lisa Jewell regényeiben az a jó, hogy nem egyértelműen nőknek íródik. Pedig a regényeinek a címei, a borítói első pillantásra ezt sugallják: íme egy újabb angol lányok párkereséséről, csak nőknek szóló kötet. Lisa Jewell azonban ennél több: a 30-as korosztály gondjairól ír, egyaránt megszólaltatva benne mindkét nem képviselőit, akiket meglehetősen jól ismer, akárcsak a körülményeiket. Nagy sikerű könyvei itthon is sorra jelentek meg (Ralph bulija, 15 perc hírnév, Harmincasok és utána semmi…, A házibarát),  a Vince és Joyt pedig most a nyárra adta ki az Ulpius Ház.

Jewell megint egy olyan témát vett elő, ami talán mindenkit foglalkoztat: van-e lelki társunk? Megtalálhatjuk-e? Esetleg már megtaláltuk csak elszalasztottuk? Mi lett volna, ha az első szerelmünk maradt volna az egyetlen szerelmünk is? Boldogok lennénk ha vele élhettünk volna? Együtt volnánk még mindig? Vajon tanultunk volna annyi mindent, mellette is mint így, nélküle? S egyáltalán van-e második, harmadik, sokadik esélyünk minderre?

Vince a harmincas éveiben jár, válófélben van és egy barátai körben eltöltött estén nosztalgiázni kezdenek a vacsoravendégek, az emlékek idézgetésénél eljutnak a kérdésig, hogy ki, hol, hogyan és persze kivel vesztette el a szüzességét. Főhősünk igazi későn érőként találkozott a hozzá hasonlóan magányos, magának való és kétségekkel teli Joy-jal egy nyaralás során, a tengerparton. Miután egyre közelebb kerülnek egymáshoz, hamarosan megtörténik a dolog, ám másnap reggelre a lány szüleivel együtt felpakol és lelép. Hátrahagyott levelét azonban az angliai eső eláztatja, s a fiú csupán annyit tud kibogarászni belőle, hogy „Annyira szégyellem”, s mivel ezt teljesen magára veszi, a románcnak itt vége is szakad. 

Azonban a sors újra és újra közbeszól az elkövetkező években, Vince-t és Joyt sorra egymás felé, mellé tereli, csak persze mindig rosszkor, amikor egyiküknek vagy épp a másiknak fordul az élete. Néha segítenek egymásnak kilábalni a gondok közül, olykor anélkül, hogy tudnának róla. Joy belemegy egy házasságba, mert úgy érzi, végre valaki figyel rá is, ő is számít valakinek, de hamar kiderül, hogy nem mind arany ami fénylik. Vince családot szeretne, gyerekeket, de olyan nőt vesz feleségül, aki nem való anyának. Aztán ismét eltelik pár év és a véletlen úgy hozza, hogy Vince és Joy megint egymás mellé sodródik.

Lisa Jewell regényében benne van a kamaszok tanácstalansága, nosztalgia a családi nyaralások iránt, aztán jönnek a húszas évek, amikor az ember próbálgatja a szárnyait, munkát, karriert, hivatást keres, fura lakótársakkal kerül össze, váratlan helyeken talál barátokat és segítséget. Majd elérkezünk a harmincasokhoz, hogy kiderüljön, még mindig nincs késő: az ember újra felfedezheti a családi kötelékeit, választhat másik karriert, barátokat. Az elkerülhetetlen hepiend előtt azonban még sikerül az írónőnek olyan csavart is beletenni a történetbe, amely bár váratlan fejlemény, ugyanakkor sok mindent érthetővé tesz a jellemekkel és az eseményekkel kapcsolatban. A befejezés pedig se nem nyálas, se nem teljesen lezárt egész, hanem nyitva hagyott kérdések tárháza: akkor most a sors vajon Vince-t és Joyt tényleg egymásnak teremtette-e vagy csak véletlenek sorozata történetük?

Vince és Joy az a fajta könyv, amely igazi nyári olvasmány: beszippant már az első oldalakon, gördülékeny a stílus, a jól megírtak a karakterek, életszerűek a párbeszédek, és a helyenként szívfacsaró történet sose lesz túl szirupos, jól elszórakoztat, megnevettet, de olykor könnyeket is csal a szemünkbe, nosztalgikus hangulatba ringat és még bennünk is felmerül: nem kéne felhívni az első szerelmünket?

A szerző blogjában további ajánlók érhetőek el.