Szirmot bontott a téltemető, a hóvirág és a hanga is
Az idei évben is meglehetősen korán bontottak szirmot az első virágok.
Az Állatkert védett parkjában már most is több ponton virítanak a vadvirágok, így a téltemető, a hóvirág és a hanga is. A tavalyi, a mostaninál lényegesen enyhébb télen az első virágok megjelenésére már január második hetében sor került, 2006-ban viszont február utolsó hetében kezdték szirmaikat bontogatni.
A téltemető és a hóvirág nem véletlenül kapták neveiket, hiszen már akkor gyönyörködhetünk bennük, amikor a tél még vonakodik átadni a helyét a tavasznak. A hazai flóra e legkorábban nyíló vadvirágai általában februárban kezdik a virágzást, március végére pedig rendszerint el is virágzanak.
© hvg.hu |
© hvg.hu |
Az említett két fajon kívül virágzik a hússzínű hanga (Erica carnea), amelyet „téli hangának” is neveznek, hiszen – az időjárás alakulásától függően – ennél a fajnál sem ritka a téli virágzás.