2007. június. 13. 17:18 Utolsó frissítés: 2007. június. 13. 17:19 Világ

Gyűjteményes madarakkal etették a hüllőket az állatkertben

A főpolgármesteri hivatal büntetőeljárás megkezdését kérte a bukaresti állatkert igazgatónője ellen, miután a hivatal vizsgálóbizottsága kiderítette, hogy csak az elmúlt évben 114 emlősállat – többek között tibeti medve, muflonok, kenguruk – múltak ki gyanús körülmények között, ugyanakkor a dokumentumokból az is kitudódott, hogy 8596, a gyűjtemény részeként nyilvántartott, különböző madarakkal, rágcsálókkal etették, többek között a hüllőket.

A páratlan vérengzésre talán sosem derül fény, ha tavaly nem pusztul el az állatkert egyik kedvence, Gaya elefánt. A bukaresti Gandul napilap szerint a szakemberekből álló bizottság kinyomozta, hogy halála előtt három-négy évvel Gaya már nem ment be alvóhelyére, állva pihent, mert rettegett a „kuckóját” elözönlő patkányok, kutyák, macskák bűzétől.

Az állatkert vezetősége azonban tavaly fáklyákkal, kutyákkal próbálta bekényszeríteni, a végül az elefánt lába megbicsaklott és eltört. Darut hoztak, de képtelenek voltak felemelni, mert minduntalan belecsavarodott a hálókba és hevederekbe, végül halálra kínozták az agyonstresszelt állatot. A botrányt növeli, hogy az állatkert a csendőrség kutyáival próbálta bezavarni az elefántot, ám ennek parancsnoksága tagadja a vádakat, mondván, ők csak asszisztáltak a műveletnél.

Az Anca Oprea vezette bukaresti állatkertben katasztrofális körülmények uralkodnak, az állatok nem kapnak elegendő és megfelelő élelmet, az orvosi ellátás pedig hiánycikknek számít. Adriean Videanu főpolgármester várhatóan felmenti az igazgatónőt és a nyomozó hatóság kezére adják.

Irházi János/Arad

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?