Plázs hvg.hu 2016. március. 24. 10:27

A női princípium-vita eredménye Ákos 50 milliós adománya

Kovács Ákos 50 millió forinttal támogatta a Szent Ferenc Alapítványt. Böjte Csaba korábban kiállt a zenész mellett a vitatott nyilatkozata után, így eshetett a választása a nehéz sorsú gyerekekkel foglalkozó dévai alapítványára.

Böjte Csaba a Heti Válasznak adott interjúban azt mondta, miután a női princípiumról szóló vitában a Facebookon kiállt Ákos mellett, a zenész felhívta, megköszönte a kiállását és jelezte: azt tervezi, jogi úton vesz elégtételt azokon a cégeken, médiumokon, amelyek a becsületében megsértették. „Ha esetleg pénz áll a házhoz – mondta –, azt nehéz sorsú gyerekeknek és anyáknak adná. Aztán kiderült, hogy ezt úgy értette: rám bízza a dolgot.”

Hogy fricskának szánta-e vajon Ákos, hogy az adománya egy részét anyaotthonokra, szülő nőkre költi, arra Böjte úgy válaszolt, „erről nem kell tudnom”. De ha az volna, akkor, mint Böjte Csaba mondta, ő maga már 23 éve szórja a fricskát a világra.

Csaba testvér szerint egyébként azért kerekedett nagy vita Ákos elhíresült női princípiumos kijelentéséből, mert óriási az elégedetlenség, a bizonytalanság, a feszültség a társadalomban, és ez csapódik le időnként villámként ilyen esetekben.

Az 50 millió forint az alapítvány gyermekotthonainak félévnyi költségvetését fedezi. Böjte Csaba szerint egyébként „a pénz legjobban gyerekbőrben kamatozik”.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.