2013. augusztus. 28. 14:51 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 28. 17:58 Plázs

Furcsa agyelváltozást találtak egy notórius későnél

Immár igazoltan késhet el mindenhonnan az a brit férfi, aki orvosi igazolást kapott arról, hogy késéseinek betegség az oka – adta hírül a Daily Mirror című brit lap.

Az 57 éves Jim Dunbar egész életében mindig mindenről mindenhonnan elkésett. Már az általános iskolába sem tudott idejében érkezni, aztán munkából, baráti találkozókról, esküvőkről, temetésekről is elkésett.

Természetesen krónikus késései miatti orvosi vizsgálatáról is, a megbeszélt időpont után húsz perccel később érkezett – ami viszont csak erősítette a feltevést, hogy késéseinek oka betegség lehet.

A dundee-i Ninewells Kórház orvosi véleménye szerint Dunbar agyműködési rendellenességben szenved, és ugyanaz az agyterület okozza időérzéketlenségét, mint a hiperaktivitástól szenvedők esetében a képtelenséget a tartós figyelemre.

Dunbar nem tudja kellően felmérni, hogy mihez mennyi idő szükséges. Állandó késései miatt sok munkahelyről rúgták már ki. Nemrégiben egy moziból késett el, holott 11 órát adott magának az elkészülésre és az utazásra.

"A film este hétkor kezdődött, de én már reggel negyed kilenckor felkeltem, hogy biztosan odaérjek. Mégis késtem 20 percet" – mondta a lapnak. A férfi egyébként nagyon igyekszik pontos lenni. A nappalijában olyan különleges órát tart, amely rádióhullámok révén állandóan a pontos időhöz igazítja magát és egyetlen másodpercet sem késik.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.