2010. május. 19. 19:50 MTI Utolsó frissítés: 2010. május. 19. 18:31 Plázs

Megelőzheti a tüdőrákot egy belélegezhető szer

Egy többféle állapot kezelésére engedélyezett szer megelőzheti a tüdőrák kialakulását is azoknál, akik leszoktak a dohányzásról - közölték kedden amerikai kutatók.

Az iloproszt hatóanyagot inhalálható oldat formájában többnyire a tüdő artériáinak rendellenesen magas vérnyomása esetén alkalmazzák a fizikai teljesítőképesség javítására. Robert Keith, a denveri Veteránügyi Orvosi Központ munkatársa azonban tesztelte a szer szájon át szedhető változatának tüdőrákot megelőző hatását is aktív és egykori dohányosoknál. Amint egy New Orleans-i konferencián beszámolt róla, a II-es fázisú klinikai próbák során a szer eredményesnek mutatkozott a tüdőrák megelőzésére azoknál, akik már leszoktak a cigarettáról, ám a jelenleg is dohányzóknál nem.

Az iloproszthoz hasonló szerek egereknél már hatékonynak bizonyultak a tüdőrák megelőzésére. Keith kutatócsoportja 125 egykori és jelenlegi dohányos tüdejéből vett biopsziával szövetmintákat. A páciensek felét ezután placebóval, másik felét iloproszt hatóanyaggal kezelték, majd hat hónap elteltével kontrollálták állapotukat. Megállapították, hogy az egykori dohányosoknál a szer hatására javultak a tüdő rákmegelőző állapotát jelző eredmények, ám az aktív dohányosoknál nem mutatkozott ilyen javulás.

A tüdőrákos esetek 90 százalékát a dohányzás okozza, amely évente világszerte 1,2 millió embert öl meg. Az adatok szerint az összes dohányos 10 százalékánál fejlődik ki tüdőrák.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.