2009. október. 06. 19:03 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 06. 19:05 Plázs

H1N1: az Omninvest nem akar uniós engedélyt

Nem kezdeményezi az Omninvest, hogy uniós engedélyt kapjon az általa gyártott H1N1 elleni vakcina – közölte kedden az MTI-vel Németh Zsolt, a cég szóvivője. A két fő ok a piac lefedettsége, illetve az engedélyezési eljárás drágasága - magyarázta.

Az Omninvest szóvivője szerint mivel öt nagy, influenza elleni oltóanyagot gyártó multinacionális cég áll szerződésben az uniós országok kormányaival, értelmetlen volna az Omninvestnek „betörnie” erre a piacra. Ráadásul fel kellene vállalniuk egy két évig tartó, több tízmillió forintba kerülő engedélyeztetési eljárást.

Németh Zsolt hozzátette: a Pilisborosjenőn gyártott új vakcinából egyelőre a hazai igényeket elégítik ki, külföldre csak akkor szállítanak majd, ha teljes mértékben eleget tettek magyarországi vállalásuknak. A szóvivő úgy fogalmazott: körülbelül három tucatnyi érdeklődő jelezte már, hogy vásárolna az Omninvest H1N1 elleni oltóanyagából, ám valószínűleg ennél jóval kevesebb hely jöhet szóba, ha sorra kerülnének a külföldi szállítások. A célországok között biztosan nem lesz uniós  tagállam.

A szóvivő elmondása szerint az Omninvest négy évvel ezelőtt már „kilépett” a nemzetközi piacra: több harmadik világbeli országnak - közöttük Vietnamnak és Indonéziának - adta át a szezonális influenza elleni vakcina gyártási technológiáját.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.