2009. szeptember. 18. 12:28 MTI Utolsó frissítés: 2009. szeptember. 18. 12:48 Plázs

Tíz évvel rövidebb élet magas vérnyomás miatt

A magas koleszterinszinttel és vérnyomással élő középkorú dohányos férfiak átlagosan egy évtizeddel rövidebb élettartamra számíthatnak, mint azok, akiknél nem jelentkeztek ezek a kockázati tényezők - közölték pénteken megjelent tanulmányukban brit kutatók.

Robert Clark, az Oxfordi Egyetem munkatársa kutatócsoportjával 19 ezer brit állami hivatalnok férfi adatait elemezte, akiknek egészségi állapotát a hatvanas években mérték fel, amikor életkoruk 40 és 69 év között volt. A résztvevők részletes adatokat szolgáltattak kórtörténetükről, életmódjukról és dohányzási szokásaikról, az orvosok pedig megmérték testsúlyukat, vérnyomásukat, tüdőfunkciójukat, valamint koleszterin- és vércukorszintjüket.
   
28 évvel az első vizsgálat után, 1997-ben hétezernél több résztvevőt újra felmértek. A British Medical Journal című orvosi folyóirat legutóbbi számában közzétett tanulmány szerint azok a férfiak, akiknél kezdetben több kockázati tényezőt találtak, kétszer-háromszor nagyobb valószínűséggel haltak meg szív- és érrendszeri probléma miatt, mint a többiek. A magas koleszterinszinttel és vérnyomással élő, dohányzó férfiak élettartama átlagosan egy évtizeddel volt rövidebb.

hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.