2007. január. 31. 13:55 MTI Utolsó frissítés: 2007. január. 31. 20:25 Plázs

Saját belső óra szerint működik a májunk és a vesénk

Az emberi szervezetben nem csak egy belső óra működik, az egyes szerveknek autonóm módon ketyegő saját időmérő szerkezetük van.

A Die Welt című német napilap online változata a "PLoS Biology" című szaklap előzetes publikációját idézi; miszerint az emberi testben nem csak egy óra működik, hanem egyszerre több: külön időmérője van a vesének és a májnak.
 
Ami a belső időmérő szerkezetek működését illeti, a svájci Ueli Schibler és kutatócsoportja szerint a máj órája a központi ütem szerint működik, az ember belső órájának központja pedig az agyban található. A biológiai órákat, amelyek az éjszaka és a nappal váltakozása szerint szabályozzák az anyagcserét, cirkanid órának nevezik. Ezek az ember magatartását és anyagcseréjét a mindenkori napszakhoz igazítják. Ennek révén nem csak az alvást irányítják, hanem például a máj anyagcseréjét is. Ez által válik lehetővé, hogy éjszaka olyan tartalékokat képez a szervezet, amelyeket napközben felhasznál. A biológiai órák a sejtek génaktivitását ellenőrzik.
 
A kutatók azt feltételezik, hogy valamennyi emberi szerv autonóm módon működő belső órával működik, a központi szabályzó azonban az agyban található. A hipotalamuszban található, úgynevezett szuprakiazmatikus mag hangolja össze a belső órát a külső viszonyokkal.
 
A legfontosabb időtényező a fény, amely az alapvető információkat adja, a fényviszonyok szerint állítja be a mag a saját óráját és továbbítja a megfelelő vegyi, vagy fizikai jeleket a többi szervnek. A svájci kutatók géntechnológiailag módosított egereken próbálták ki, hogy a máj biológiai órája kikapcsolható-e egy tetszőleges időpontban. A vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy ebben az esetben szinte valamennyi gén elvesztette ritmikus aktivitását, a maradék viszont nem a máj, hanem valószínűleg az agy utasításai szerint működött tovább.
 
Biológiai órája egyébként számos élőlénynek van, baktériumokban, gombákban, növényekben és állatokban egyaránt felfedezték már a kutatók. A cirkanid órák igen nagy jelentőséggel bírnak hétköznapjainkban, az életritmus szabályozásától kezdve egészen a betegségekig - írja a német napilap internetes változata.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.