De amit hallott, azzal elégedett volt.
Mint arról beszámoltunk, Elton John idén nyáron súlyos szemfertőzést kapott, ami miatt kis híján elvesztette a látását az egyik szemére. Az énekes akkor arról írt, hogy már gyógyulófélben van, de a felépülése „egy kis időt” még igénybe vesz.
A friss hírek azonban ellentmondanak a gyógyulás tényének: a Guardian arról ír, hogy a 77 éves szupersztár ott volt ugyan új musicalje, a The Devil Wears Prada gálaelőadásán, de olyan gyengén lát, hogy csak hallgatni tudta az előadást. Az egyik szemére egyáltalán nem lát, a másik szeme pedig még nem gyógyult meg.
Nem tudtam eljönni a premier előtti előadásokra, mert elvesztettem a látásomat. De imádom hallgatni, és ma este nagyon jól hangzott
– nyilatkozta Elton John.