Kult hvg.hu 2024. október. 07. 15:21

Al Pacino: „Nincs semmi a halál után” 

A színész egy majdnem végzetesnek bizonyuló betegségről és halálközeli élményről is beszámolt – mindez azonban nem változtatta meg az életről alkotott felfogását. 

Al Pacino a The New York Timesnak adott interjújában elárulta, hogy 2020-ban majdnem belehalt a koronavírusba. A 84 éves színész akkor kapta el a fertőzést, amikor még nem volt elérhető az oltás lehetősége. 

Al Pacino elmondta, hogy először szokatlanul rosszul érezte magát, majd belázasodott és a kiszáradt, mielőtt elvesztette az eszméletét. „Ott ültem a házamban, és egyszer csak eltűntem. Azt mondták, hogy nem volt pulzusom. Egyik pillanatban még itt voltam, aztán a következőben már nem. Úgy éreztem, még az emlékeim sincsenek meg, hogy semmim sincs.” 

Amikor felébredt, egy orvosi csapatot látott a nappalijában, köztük hat mentőst és két orvost. „Olyan ruhákban voltak, mintha az űrből jöttek volna, vagy valami ilyesmi. Sokkoló volt felnyitni a szememet, és ezt látni. Körülöttem álltak, és azt mondták: Visszajött. Itt van.” – mondta. Hozzátette, mindenki azt hitte, hogy meghalt, kérdésére egy ápolónő is megerősítette, hogy nem volt pulzusa.  

Az Oscar-díjas színész a halálközeli élményéről elárulta, hogy nem látott fehér fényt, vagy bármi mást, és hogy véleménye szerint nincsen semmi a halál után – bár tapasztalatai filozofikus gondolatokat indítottak el benne: „Ahogy Hamlet mondja a híres monológjában: a halál az »a nem ismert tartomány, melyből nem tér meg utazó «. Azt mondja: » Meghalni – elszunnyadni – semmi több. « Nincs tovább, elmentél. Sosem gondoltam még erre a saját életemben. De tudod, milyenek a színészek: jól hangzik azt mondani, hogy egyszer meghaltam” – mondta Pacino.  

Arra a kérdésre, hogy megváltozott-e az életszemlélete a halál közelségének megtapasztalása után, azt felelte: „Egyáltalán nem.” 

A Keresztapa és A sebhelyesarcú sztárjának hamarosan megjelenik a memoárja a HVG Kiadó gondozásában: a Sonny Boy című kötet október végétől lesz kapható, melyben a színész részletesen beszámol fenti élményéről és karrierjének meghatározó pillanatairól is. 

Címkék
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.