Kult hvg.hu 2024. március. 12. 13:32

Országos és nemzetközi botrányt helyeztek kilátásba az elégedetlen hallgatók a Zeneakadémián

Feszült hangulatú szenátusi ülést tartottak kedden a Zeneakadémián. A HÖK-elnök az Index birtokába került beszédében azt mondta: ha a kérdéseikre nem születik megfelelő és időszerű választ, „arra számíthatnak, hogy a hallgatói közösség az elmúlt 149 évben nem tapasztalt módon fejezi ki az elégedetlenségét”.

A béremelés és a fluktuáció is nagy probléma a Zeneakadémián, ahol a helyzet miatt feszült hangulatú szenátusi ülést tartottak kedden. Az Index információi szerint ezen mintegy hatvan diák vett részt, ugyanakkor nem volt jelen a kancellár.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tudományos és nemzetközi rektorhelyettese, Fekete Gyula néhány napja beszélt arról, hogy elfogadhatatlannak tartják az egyetem kancellárja, Kotán Attila Bertalan vezetési stílusát, a szervezeti kultúra lerombolását, ami miatt az egyetemet nagy számban hagyják el felkészült szakemberek.

Felkészült szakemberek hagyják ott a Zeneakadémiát a kancellár stílusa miatt, mondja a rektorhelyettes

Fekete Gyula szerint kiállnak a dolgozók mellett, akik az anyagi megbecsültség hiánya ellenére mindent megtesznek az oktatás zavartalanságáért.

Az Index most teljes terjedelmében közzétette Németh Zoltán Istvánnak a keddi szenátusi ülésen elhangzott beszédét.  A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (LFZE HÖK) elnöke ebben szóvá tette, hogy:

  • aggasztónak tartják, hogy a kancellár egy éve nem jelenik meg a szenátusi üléseken;
  • a munkatársak távozása az egyetem egészét érintő problémákat vet fel, ezért elvárják, hogy az egyetem vezetése vállalja a felelősséget a felmondásokért;
  • az egyetem vezetésének példát kell mutatnia a tiszteletteljes és etikus munkahelyi környezet megteremtésében, amelybe „nem fér bele az egyetem egykori rektorával történő üvöltözés”;
  • több mint aggasztó, hogy a teljes egyetemi átszervezés menetét a hallgatók elől teljesen elzárva kommunikálták le.

„Ha a fenti aggályokra és kérdésekre nem születik megfelelő és időszerű válasz, arra számíthatunk, hogy a hallgatói közösség az elmúlt 149 évben nem tapasztalt módon fejezi ki elégedetlenségét, ami tovább súlyosbíthatja az egyetem jelenlegi helyzetét, és mélyítheti az intézmény iránti bizalom hiányát, ezáltal országos és nemzetközi botrányt válthat ki” – zárta beszédét a HÖK elnöke.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.