Kult hvg.hu 2024. február. 02. 08:04

Elhunyt Vitézy László filmrendező

A Kossuth-díjas művész nyolcvanhárom éves volt.

Péntek hajnalban, nyolcvanhárom éves korában elhunyt Vitézy László Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező – adta hírül fia, Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.

Vitézy László 1940. május 17-én született Budapesten. 1973-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola film- és televíziórendező szakán, majd a Balázs Béla Stúdióban dolgozott. Ezután a Híradó- és Dokumentumfilmstúdió rövidfilmrendezője, később a Társulás Stúdió alapító játékfilmrendezője lett. Az 1970-es évek végétől a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójában is vállalt rendezői munkát, kezdetben a Pannon Krónika című műsornál, majd önálló dokumentumfilmek rendezőjeként.

Jelentősebb filmjei közé tartozik az 1980-as Békeidő – amelyért a Mannheimi Filmfesztivál nagydíját és Balázs Béla-díjat kapott –, az 1983-ban Filmszemle-díjas Vörös föld, a 2012-es Pillangó, valamint a 2013-as A galamb papné és a 2022-ben bemutatott Az énekesnő.

2014-ben érdemes művésznek, 2020-ban kiváló művésznek válaszották, a Kossuth-díjat 2023-ban vehette át.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.