Hiánypótló közúti beruházás érkezik Jobbágyi és Salgótarján közé.
A nemzeti érzelmű autózóknak eddig be kellett érnie a CD-re kiírt magyar klasszikusokkal, esetleg a Karc FM-mel, hamarosan azonban a rádiót is kikapcsolhatják, ha felpezsdítenék a vérüket:
Nógrád megyében ugyanis új zenélő út épül, és az Ismerős Arcoktól a Nélküledet fogja játszani.
Magyarországon már két „zenélő út” is létezik, melynek külső sávjában az egymástól különböző távolságra felfestett rovátkák a Republic 67-es útját, illetve az Érik a szőlő című népdalt „játsszák el”, ha átgördülnek rajtuk az autósok.
Ha valaki nem ismerné a Nélküledet: ez az a nemzeti rockdal, amely jóval hosszabb utat járt be annál, mint amire művészetileg érdemes lett volna. A műfajilag romantikus Trianon-ballada a magyar kormány és a futballválogatott szurkolóinak jóvoltából nagyjából a Szózattal egyenértékű himnusszá lett téve az elmúlt években, Orbán Viktor rendszeresen használja videóiban, a Puskás Aréna átadóját követően pedig (ahol szintén eljátszották) széleskörű vita alakult ki létjogosultságáról. Az Ismerős Arcok ettől, és a rengeteg állami ünnepségi meghívástól függetlenül tavaly veszteséges volt.
A nemzeti giccsmérőt Becsó Zsolt Nógrád megyei országgyűlési képviselő akasztotta ki, aki a NOOL-nak beszélt arról, hogy a Salgótarján és Jobbágyi között készülő szittyawalkman
- a programtervük része volt,
- külön kérés volt, hogy a megyébe befelé vezető úton készüljön,
- és csak emiatt is sokan elmehetnek majd Nógrád megyébe,
ugyanis az irredenta aszfaltcsík
„egyfajta mágnesként is működik majd, amely hozzájárul a nemzettudat erősítéséhez.”