Kult MTI 2020. november. 13. 11:23

Kitették Polanskit a francia filmakadémiából

Erről a szervezet új vezetése döntött a belterjesség és szexizmus elleni hadjárata első fontos lépéseként. Polanski mellett 17 másik tagot is kizártak.

Kizárta Roman Polanski francia–lengyel filmrendezőt és további 17 történelmi tagját soraiból a legjelentősebb francia filmes elismerésnek számító César-díjakat jelölő francia filmakadémia. A kedden meghozott döntés az első fontos intézkedése a szeptember végén megválasztott új igazgatóságnak, amely célul tűzte ki a belterjesség és a szexizmus felszámolását a testületben.

A határozat kimondja, hogy az a 18 történelmi tag, akik az elismeréseik alapján automatikusan helyet kaptak a közgyűlésében, ezentúl nem vehetnek részt a döntéshozatalban. Roman Polanski Oscar-díja miatt volt tagja a vezetőségnek.

A szervezet szeptemberben megválasztott 164 tagú új közgyűlésében 82 nő és 82 férfi foglal helyet, és két – egy nő és egy férfi – társelnök vezeti: Véronique Cayla, az ARTE francia–német tv-csatorna és a francia nemzeti filmintézet, a CNC korábbi vezetője, illetve Eric Toledano filmrendező.

A 18 történelmi tag kizárásáról szóló módosítását 134 szavazattal fogadta el a közgyűlés azonnali hatállyal.

A múlt öröksége a történelmi tagok befolyása miatt az egyik legsötétebb árnyék volt a César-díjat odaítélő testületen. Feminista szervezetek elsősorban a nemi erőszakkal vádolt Roman Polanski jelenlétét kifogásolták évek óta.

A filmakadémia előző vezetősége február közepén mondott le, miután több hétig tartó válságot okozott, hogy a legígéretesebb színészek César-díjára jelöltek vacsoráján kiderült, az akadémia minden magyarázat nélkül visszautasított több olyan vendéget, akiket a fiatal színészek választottak pártfogójuknak.

A február végi díjkiosztón végig feszült hangulat uralkodott, miután feminista szervezetek a helyszín közelében tiltakoztak az ellen, hogy a nemi erőszak miatt az Egyesült Államok által negyven éve körözött Roman Polanski Tiszt és kém – A Dreyfus-ügy című filmje kapta a legtöbb jelölést, majd három Césart el is nyert, köztük a legjobb rendezésért járó elismerést.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.