Kult HVG 2018. május. 31. 15:52

Ennyi katasztrófát egy film se élne túl

De Terry Gilliam megcsinálta: 25 év után végre összeállt a Don Quijote-filmje.

Bő negyedszázados küszködés után elkészült és bemutatták Terry Gilliam Az ember, aki legyőzte Don Quijotét című filmjét, amelynek útját kivételes szerencsétlenségek kísérték. Ezért is hangozhatott el több kritikus részéről a cannes-i filmfesztiválon a mondat, hogy „tulajdonképpen mindegy is, milyen, az a fontos, hogy végre láthatjuk”. A 77 éves Terry Gilliam azt hitte, már soha nem tudja megrendezni a mániájává vált Az ember, aki legyőzte Don Quijotét című filmet.

Még 1989-ban ötlött fel benne, hogy vászonra viszi Miguel de Cervantesnek a 17. század elején megjelent regényét, amelyet addig nem is olvasott. Majd, amikor átrágta magát a vaskos könyvön, arra jutott, hogy ezt képtelenség megfilmesíteni, de ez nem szegte kedvét.

Gilliam tíz évig dolgozott társaival a forgatókönyvön, és próbált pénzt szerezni a tervéhez, ami az ezredfordulóra sikerült.

Innentől kezdődött viszont az igazi szélmalomharc: a forgatás nagy reményekkel indult, de rövid időn belül egymást követték a katasztrófák. A féktelen fantáziájú Gilliam viszont nem adta fel a küzdelmet. Arról, hogy a filmforgatás hogy jutott el a happy endig az e heti HVG-ben olvashat.

HVG
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?