Kult MTI 2018. május. 23. 11:13

Több meleg szereplő kell a filmekbe – nem reális a mostani arány

Régen volt olyan kevés meleg szereplő a hollywoodi filmekben, mint tavaly.

Bár idén a Szólíts a neveden! kapta a legjobb adaptált forgatókönyv Oscar-díját, a Szépség és a szörnyeteg című családi Disney-produkcióban pedig megjelent egy meleg karakter, egy friss jelentés szerint a hollywoodi filmekben 2012 óta nem volt olyan kevés LMBT-szereplő, mint tavaly.

A homoszexuális és transznemű közösség érdekeit képviselő GLAAD szervezet felméréséből kiderül, hogy 2017-ben a 7 nagy hollywoodi stúdió 109 filmjéből mindössze 14-ben, azaz a produkciók 12,8 százalékában jelentek meg meleg, leszbikus, biszexuális vagy transznemű (LMBT) karakterek.

Az érdekvédelmi szervezet azt akarja elérni, hogy 2021-re az éves hollywoodi filmbemutatóknak legalább 20 százalékában, 2024-re pedig 50 százalékában szerepeljenek LMBT-karakterek.

A Wonder Woman és a Fekete Párduc jelzi a stúdiók nyitását a kisebbségek, a sokszínűség felé, "itt az ideje, hogy az LMBT-történeteket is belevegyük ebbe a párbeszédbe" – jelentette ki Sarah Kate Ellis, a GLAAD elnöke.

A GLAAD elismerően szólt az olyan produkciókról, mint a Nemek harca című teniszfilm, valamint az Oscar-díjas A víz érintése és az Egy fantasztikus nő, ugyanakkor kritizálták a Thor: Ragnarok című produkciót, amelyből kihúzták az eredeti Marvel képregényben szereplő két biszexuális, illetve meleg szereplőt, valamint a Baywatch olcsó melegvicceit is.

A GLAAD jelentése megemlítette, hogy idén javulhat a helyzet az olyan filmek révén, mint a fiatal felnőtteknek szánt Kszi, Simon, a Szűzőrség című tinivígjáték, a Mamma Mia-folytatás és a Freddie Mercuryról szóló Bohém rapszódia.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.