Kult MTI 2017. augusztus. 24. 12:16

Novemberben jön Taylor Swift új lemeze

Reputation lesz a címe.

Taylor Swift amerikai popénekesnő november 10-én dobja piacra Reputation című új albumát. A korong hatásos felvezetéseként a 27 éves énekeső múlt pénteken törölte magát a közösségi oldalakról, majd a hét elején újra felbukkant rajtuk, de csak néhány rejtélyes videót tett közzé egy kígyóról. Szerdán aztán lehullt a lepel és kiderült, hogy Swift új lemezt jelentet meg november 10-én Reputation címmel.

Az énekesnő a korong borítóját is megmutatta: a fekete-fehér képen Swift erős sminkben, egyszerű pulóverben és hátrasimított hajjal néz bele a kamerába, mögötte pedig a saját neve fut különböző irányokba, mintha újságcikkekből lenne kivágva. Az énekesnő hatodik stúdióalbumáról kiválasztott első szám csütörtök éjjel fog debütálni.

A Grammy-díjas előadó legutóbbi albuma, az 1989 című korong, 2014-ben jelent meg és több mint 10 millió példány kelt el belőle világszerte.

Az amerikai popsztár a múlt héten megnyerte a David Mueller egykori rádiós DJ ellen indított molesztálási perét. Swift azzal vádolta Muellert, hogy egy 2013-as koncertjén szexuálisan molesztálta, fogdosta.

A denveri bíróság azt állapította meg, hogy a volt rádiós lemezlovas egy fotózás során Swift szoknyája alá nyúlt, és a fenekébe markolt. Az énekesnő szimbolikus kártérítést, egy dollárt (257 forint) igényelt, ezt is megítélték neki.

"Azt remélem, ez azoknak is segít, akiknek szintén meg kell hallani a hangját" – írta Swift az ítélet után kiadott közleményében.

Címkék
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.