2017. július. 29. 08:27 MTI Utolsó frissítés: 2017. július. 29. 08:31 Kult

Újra Magyarországra jön a 2Cellos

Új lemeze turnéja keretében Budapestre is ellátogat decemberben a 2Cellos nevű csellista formáció, amely vadonatúj klasszikus zenei átdolgozásaikat 12 fős vonós zenekar kíséretében adja elő a Papp László Budapest Sportarénában.

Március 17-én jelent meg a zenészek The Score című új albuma, amelynek világkörüli turnéja júliusban kezdődött el. Budapestre december 16-án érkeznek.

Luka Sulic és Stjepan Hauser 2011-ben vált ismertté Michael Jackson Smooth Criminal című számának feldolgozásával, a két horvát csellista azonban tavasszal egy új, energikusabb albumot hozott létre. A lemez egy hagyományosabb hangzásvilágot képvisel, és a zenészek kedvenc filmzenéinek feldolgozásai hallhatók rajta, a Londoni Szimfonikus Zenekar és Robin Smith karmester közreműködésével.

A duó számos teltházas saját turné mellett vendége volt többek közt a The Today és a The Ellen DeGeneres Shownak, részt vettek Elthon Jonh világkörüli turnéján és a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató műsor első évadában is színpadra léptek, illetve meghívott sztárvendégei voltak a Virtuózok gálaműsorának is.

Legfrissebb feldolgozásaik közt természetesen ott van a Despacito is:

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.