Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Miközben nyelvtudásban az EU sereghajtói vagyunk, több olyan környező ország is előz minket, ahol már régen átálltak a filmek, sorozatok és tévéműsorok feliratos fogyasztására. Magyarországon haldoklik az eredeti nyelvű mozizás, a feliratos Dallason nevelkedett Romániában viszont csúnyán elutasították azt a törvényjavaslatot, ami a román szinkront favorizálta volna. Utánajártunk, mi az összefüggés a nyelvtudás és a szinkron kontra feliratozás háború között.
Egy pillanatra csukja be a szemét, és gondoljon egy igazán ikonikus magyar szinkronra. Mi ugrik be? Star Wars, Ponyvaregény, Monty Python-, Woody Allen- és Bud Spencer-filmek, Dallas, A Simpson család, South Park, ne adj’ isten Jóbarátok. Most ne menjünk bele ezek minőségébe, fogadjuk el, hogy örök klasszikusok. Viszont még a felsorolás legfrissebb darabja is a kilencvenes évek közepéről, több mint húsz évvel ezelőttről való. Mi történt azóta?
Azzal még a szakmabeliek is egyetértenek, hogy a magyar szinkron aranykorán (bár ezt nehéz lenne pontosan behatárolni) már túl vagyunk, többek közt a választék bővülésének és a felgyorsult munkatempónak köszönhetően. Tomasevics Zorka legendás szinkronrendező például ezt nyilatkozta nemrég a mai pályatársakról: „Állítom, egyesek fordítógéppel dolgoznak. Nem törődnek azzal sem, hogy illeszkednie kell a szövegnek. Márpedig szájmozgásra, bőgésre, nevetésre, picsogásra, mindenre. Nem tudják, hogy a szinkronfordításnak külön szabályai vannak. Nem használnak magyaros fordulatokat sem”.
Nézze, mi üzletemberek vagyunk
A közönség azonban nem törődik ilyesmivel, tömegesen tódulnak be a szinkronos vetítésekre – igaz, sokszor választásuk sincs. A MOM Park mozijának ideiglenes bezárásával jelenleg egyetlen multiplex mozi egyetlen termében (az Allee hatos szobájában) lehet eredeti nyelvű filmeket nézni, a szinkronos/feliratos vetítések aránya pedig egyre erőteljesebben billeg az előbbi felé. „Nézze, mi üzletemberek vagyunk, számunkra egyszerű a képlet. (…) Mi nem azért vagyunk itt, hogy neveljük az embereket, hanem hogy egy szolgáltatást nyújtsunk” – ezt már a Cinema City elnöke mondta nekünk az év elején.
Ebben az ok-okozati összefüggésben, mármint hogy azért kell „erőltetnie” a forgalmazóknak a feliratozásnál sokkal költségesebb szinkronizálást, mert arra veszik a jegyeket, nincs vita, ez színtiszta kapitalizmus. De miért alakult ki itthon ez a preferencia, miközben a térségben szinte már mindenhol a feliratos mozizás a menő?
Tény, hogy az előző rendszerben az ikonikus színészek és a zseniális fordítók (Romhányi rímbe szedett Frédi és Bénije úgy lett nemzetközi legenda, hogy külföldön nyilván egy mukkot nem értettek belőle) elkényeztették a szinkronhoz szokott nézőket, de a kilencvenes években, hogy felvegyék a versenyt az egyre hamarabb importált feliratos verziókkal, megkezdődött a lejtmenet, összecsapott magyar változatok készültek. Ahogy fejlődött a technika és vált könnyebbé a szinkronizálás procedúrája, úgy szoktunk vissza a magyarul beszélő filmekre az új évezredben.
Az ok világos: a témában lezajló kommentháborúk tanúsága szerint a letöltés kényelme és az átlag életszínvonalhoz képest egyre magasabb jegyárak (a páros/családi program pluszköltségeiről nem is beszélve) miatt a maroknyi filmőrült mellett ma leginkább azok járnak moziba, akik tényleg csak a kikapcsolódást várják el az élménytől, ebbe pedig nem fér bele a feliratok olvasása. A másik leggyakoribb érv a magyarul beszélő változatok mellett már sokkal kevésbé gyakorlatias, és inkább az érzelmekre gyúr: ki ne tudná a világon, hogy büszke szinkronnemzet vagyunk? Végvári–Pacino, Dörner–Willis, Bujtor–Spencer és a többiek. „Jobb, mint az eredeti.”
Persze az ellenpólus érvei is jó ideje változatlanok. A silány fordítások miatt elvesznek a forgatókönyvírói bravúrok, poénok; a színész alakításához hozzátartozik a hangjával való játék is; az eredeti atmoszféra helyett sokszor tompább, érezhetően stúdióban készült hangkörnyezetet kapunk a szinkronnal; egyes akcentusokat, dialektusokat nem lehet visszaadni (a feketék beszédének magyarra ültetését az önironikus Trópusi viharon kívül nem sikerült még megoldani); a mindenhol felbukkanó sztárhangok miatt élvezhetetlenné válik több alkotás – a fiatalabbak például nehezen vonatkoztatnak el Peter Griffintől egy Jim Carrey-film közben. De van itt még valami: a nyelvtanulás.
Üzenjünk Brüsszelnek, de ha lehet, magyarul
Egy friss felmérés szerint az Európai Unió tagállamai közt abszolút sereghajtó Magyarország, ami a legalább egy idegen nyelvet beszélő 25-64 év közöttiek százalékát illeti a teljes lakosságban (37%).
Ezzel szemben egy másik EU-s rangsorban már az élmezőnyben járunk: a feliratos filmek abszolút elutasításában csak a németek (57%) előznek minket, itt a spanyolokkal holtversenyben második helyen áll Magyarország (52%).
A feliratokat preferáló 27 százaléknyi magyarhoz képest – ha csak a szomszédos országokat nézzük – Szlovéniában 86%, Romániában pedig 68% ez az arány, de a gyerekműsorokon kívül Horvátországban és Szerbiában is mindent feliratosan vetítenek. A két szomszédos EU-tagnál pedig érdemes összevetni a számokat a fenti nyelvtudás-grafikonnal: Szlovéniában a dolgozó korú népesség 92%-a, Romániában pedig 74%-a beszél legalább egy idegen nyelven.
Ebből a néhány adatból ugyan még nem lehetne messzemenő következtetéseket levonni, de az Európai Bizottság direkt erre a kérdésre rendelt egy komolyabb tanulmányt, amely három pontban foglalta össze a főbb konklúziókat:
- a feliratozás segít az idegen nyelvek elsajátításában,
- a feliratozás motivációt adhat a nyelvtanulásban, formális és informális kontextusban is, következésképpen hozzájárul a többnyelvűségre bátorító környezet kialakításához,
- az idegen nyelvek ismerete és a felsőoktatásban való részvétel arra ösztönzi az állampolgárokat, hogy a szinkron helyett a feliratozást válasszák.
Vagyis leegyszerűsítve: ha kialakulna egy stratégia a feliratos filmek és műsorok előnyben részesítésére, akkor utána már maguktól keresnék az emberek az idegen nyelvű verziókat.
Kinek áll ez érdekében?
Bár a mozik szeretik a forgalmazókra hárítani a felelősséget, valójában az esetek nagy részében mindkettőn múlik, hogy egy filmet milyen változatban mutatnak be. Vajda Erzsébet, az UIP-Duna Film ügyvezetője szerint több alapvető szabály segíti a forgalmazót a döntésben:
- Családi és animációs filmeket, valamint vígjátékokat mindig szinkronizálnak.
- A mozik számára mindig biztosítják az eredeti nyelvű, felirat nélküli változatot – az már a mozik döntése, hogy tartanak-e belőlük vetítéseket.
- Blockbusterek, tehát olyan filmek esetében, amelyek kiemelt jegybevételre számíthatnak, érdemes szinkronos és feliratos verziót is készíteni, hogy mindenki megtalálja a kedvére való változatot a mozikban, és egy ilyen film esetében ez belefér a költségvetésbe.
- Egy-két kivétel lehet, amikor sikerfilm esetében csak feliratos változat készül: ilyen lehet például egy musical, amikor a dalokat egyébként is feliratozni kell, a szöveg pedig kevés a filmben (pl. A nyomorultak 2012-es filmváltozata) vagy a több idegen nyelv között váltogató alkotások, ahol a szinkronnal elveszne a többnyelvűség varázsa (pl. Becstelen Brigantyk).
„Magyarország szinkronos terület, ami azt jelenti, hogy az éves toplista első 25 helyén alig akad feliratos film. A televíziók mindent szinkronizálnak, így az emberek a moziban is ezt várják el, ha önfeledt szórakozásra, kikapcsolódásra vágynak” – teszi hozzá Vajda, aki szerint annak ellenére élveznek előnyt a magyarul beszélő filmek, hogy milliós különbségek vannak egy szinkron és egy felirat megrendelése között.
Hogy jön ide az állam?
„Törvényi szabályozás nincs a feliratos és szinkronos kópiákkal kapcsolatban. Ezt a piac, a nézői igények, és persze leginkább a filmek szabályozzák” – mondja Figeczki Annamária, az Intercom kommunikációs menedzsere. Ez így is van, a hatályos filmtörvényben szó sincs ilyen megkötésekről, és az új médiatörvényben is csak minimális feltételt szabtak az idegen nyelvű alkotások sugárzásának:
A JBE lineáris médiaszolgáltató a digitális műsorterjesztéssel terjesztett valamennyi médiaszolgáltatása során köteles biztosítani, hogy a 19 óra és 23 óra között közzétett, eredetileg nem magyar nyelven készített filmalkotások és filmsorozatok legalább egynegyede eredeti nyelven, magyar felirattal is elérhető legyen, ideértve a 23 óra előtt elkezdődő, de azt követően véget érő műsorszámokat is.
Ez a Médiatanács szerint a TV2-re, az RTL Klubra és a Dunára vonatkozik, és azon felül, hogy nevetségesen szűk időkeretben határozták meg a feliratos filmek arányát, nincs is nagy hatással a nézőközönségre, hiszen a mai tévék esetében a feliratos változatot csak legalább két gombnyomással lehet elérni, ezt pedig valószínűleg nem használja ki a többség. A törvény abszurditására az ifjú kereszténydemokraták is rájöttek, ők is külföldi példákra hivatkozva kérték az illetékeseket, hogy tájékoztató kampányokkal hívják fel a figyelmet a lehetőségre, amely a nyelvtanulás szempontjából kiemelt fontosságú.
A román példa persze messziről indul: náluk már a Ceaușescu-éra alatt feliratosan ment a tévében az a néhány alkotás, amit beszereztek külföldről – többek közt a Dallas is, így a saját Kránitz Lajosuk helyett az eredeti texasi angolon nevelkedhettek azok, akik ma is élvezik a feliratközpontú román tévék adásait. A mozifilmek feliratozása pedig olyan szinten alapérték lett a szomszédban, hogy amikor 2011-ben a szinkronizálás előnyben részesítéséért nyújtottak be törvénytervezetet, azt öt támogató szavazat és tíz tartózkodás mellett 277 elutasító vokssal gyorsan el is söpörték, európai trendekre és nyelvi sokszínűségre hivatkozva.
Van, aki már tudja
Egyes nyelviskolák, nyelvtanárok már felismerték, hogy az eredeti nyelven vetített filmek milyen hasznosak lehetnek az oktatás során, Salusinszky András, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke például évek óta kardoskodik a módszer mellett – ő a romániai helyzethez sokban hasonlító horvát példát emlegeti, ahol szintén a nyolcvanas években kezdtek eredeti nyelvű filmeket, sorozatokat adni a tévében. De ahogy több nyelvtanár, úgy Salusinszky is kiemeli, hogy nem feltétlenül kell a magyar feliratokhoz ragaszkodni.
Ezt támasztja alá az a 2009-es kutatás is, amely során holland résztvevőknek vetítettek skót és ausztrál videókat, angol és holland felirattal, majd el kellett ismételniük az elhangzott részleteket. A kísérlet során kiderült, hogy sokkal könnyebben sajátították el az angol kifejezéseket, amikor angol felirattal látták a videókat, ugyanis az ismert holland felirat és az ismeretlen angol beszéd lexikális zavart okoz – vagyis a két nyelv jóformán kioltja egymást.
Persze amíg a magyar feliratos filmeket is nagyítóval kell keresni a moziműsorban, addig nem érdemes ilyesmiken ábrándozni. Az viszont egészen világos, hogy a rövidtávú célokat kitűző, profitorientált cégek (stúdiók, forgalmazók, mozik) nem fogják hirtelen elkezdeni erőltetni a feliratokat – érdemi változást egyedül az hozhatna, ha a nyelvtudási mutatókon elszörnyülködő vezetők jelölnék ki az irányt, amivel legalább hosszabb távon esély lenne megfékezni az idegen nyelvektől (és egyben kultúráktól) való elzárkózást.
