Kult hvg.hu 2017. április. 06. 07:41

Sebestyén Balázséknak nem lett baja a CEU-s adásból

Sebestyén Balázs szerint ez egy házon belüli ügy volt, amin már túlléptek, és nem sérült a szerkesztői szabadság.

Mint arról beszámoltunk, Sebestyén Balázsék keményen kritizálták a lex CEU-t és a kormányt az Andy Vajna rádiójában, a Rádió 1-en sugárzott Reggeli Show című műsorukban, a kormánybiztos Andy Vajna pedig egy nyilatkozatában furcsállta, hogy Balázsék foglalkoztak a témával, és hogy nem mutatták be a kormányoldal véleményét. "Ezt majd megbeszéljük vele" – helyezte akkor kilátásba Vajna.

A Blikk és a Bors is úgy tudja azonban, hogy végül elnézik Sebestyén Balázsnak a kormány bírálatát.

Maga Balázs a Blikknek azt nyilatkozta, hogy "ez a műsor minidig is ilyen volt, azt mondjuk el, amit gondolunk. A Rádió 1 biztosítja nekünk az alkotói szabadságot, a Reggeli Show pont ugyanúgy működik majd ezután is, ahogyan eddig, önálló gondolatokkal és témákkal. Eszünkben sincs felállni, nincs is rá okunk, nem sérült a szerkesztői szabadság, ez pedig egy olyan házon belüli ügy volt, amelyen mi már túlléptünk" – mondta.

Bakai Mátyás, a Rádió 1-et üzemeltető Radio Plus Kft. ügyvezető igazgatója a lapnak hozzátette, a Reggeli Show az ország kedvenc reggeli műsora, amelynek a titka éppen abban rejlik, hogy a műsorvezetők önazonosak, és nem kell rájuk erőltetett témákról beszélgetniük. "Nincs megszabva, mivel foglalkozhatnak és mivel nem, egyedül az a fontos, hogy a műsor kiegyensúlyozott legyen. Balázsék teljes szabadságot kapnak a Reggeli Show-t illetően" – mondta.

Andy Vajna a Borsnak viszont csak annyit mondott: "Nem hiszek a cenzúrában, azt viszont elvárom, hogy minden témát kiegyensúlyozottan mutassanak be."

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?