Kult hvg.hu 2017. február. 12. 20:44

Meghalt Al Jarreau

Hetvenhat éves korában meghalt a világhírű jazz- és popénekes, Al Jarreau. A zenészt egy Los Angeles-i kórházban érte a halál.

A hétszeres Grammy-díjas zenészt a hét közepén szállították kórházba kimerültség miatt, halálának pontos okát egyelőre nem tették közzé. Az egészségével már jó ideje gondok voltak, az amerikai énekes február elején bejelentette, hogy felhagy a több mint ötven évvel ezelőtt kezdett turnézással is. Jarreau jazz- pop és R&B-zenéért is kapott Grammy-díjat, s zeneszerzőként egyebek mellett a Simlis és a szende című tévésorozat muzsikája fűződik a nevéhez.

Al Jarreau több volt egy zenésznél. „Számára a zene volt a második legfontosabb dolog a világon. Harmadik pedig nem is volt. A legfontosabb pedig az volt, hogy segítsen az arra rászorulókon” – ez olvasható a zenész személyes internetes oldalán.