Kult hvg.hu 2016. augusztus. 29. 23:28

Mel Brooks is megemlékezett Gene Wilderről

"Egyike volt korunk igazi nagy tehetségeinek" – a 90 éves rendező, komikus a Twitteren fejezte ki gyászát.

Mel Brooks összesen háromszor dolgozott együtt a vasárnap késő este, 83 évesen elhunyt Gene Wilderrel: 1967-ben A producerek első filmváltozatában (másik címén Katasztrofális siker), 1974-ben pedig két közös filmjük is megjelent, a Fényes nyergek és Az ifjú Frankenstein – utóbbi Oscarra jelölt forgatókönyvét közösen is jegyezték.

A rendező – aki júniusban töltötte be a 90. életévét – a Twitteren fejezte ki gyászát:

"Gene Wilder - Egyike volt korunk igazi nagy tehetségeinek. Minden közös filmünket megáldotta a varázsával, engem pedig megáldott a barátságával" – posztolta Brooks.

A színész régóta Alzheimer-kórban szenvedett, halálát is ez okozta.

83 évesen meghalt Gene Wilder

A színész régóta szenvedett Alzheimer-kórban, a családja jelentette be a halálhírét.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.