Állj mellénk! Legyél pártoló tag!
Szeretetterápia - így ment el Esterházy Péter
Kult Farkas Zoltán 2016. augusztus. 01. 20:00

Szeretetterápia - így ment el Esterházy Péter

Gannán, a XIX. század elején épült Szent Kereszt Felmagasztalása elnevezésű bazilikában, a családi sírboltban temetik el holnap Esterházy Péter írót, aki élete utolsó fél évében minden lehetséges meghívásnak eleget tett, hogy olvasóival találkozzon. Kollégánk, Farkas Zoltán - egyet leszámítva - minden ilyen alkalmat megragadott, hogy láthassa, hallhassa. Szomorú napló következik.

2015. december 5., Láng Téka

Dedikálás Budapesten, a Pozsonyi úton. Egyszeri alkalom, több száz fős tömeg fagyoskodik, betegnek ennyi látogatója még aligha akadt. Tavaly októberben Esterházy Péter megírta svédországi kiadójának, hogy miért nincs személyesen jelen a könyvvásáron, azóta az olvasói lélekben átálltak távgyógyításra. Valóságos bioenergia-orgia.

Megannyi kézfogás, simogatás, elcsípett félmosoly, el lehet raktározni a dedikáció mellé. Ennyi feltétlenül maradt a régi derűből. Az arc beesett, barnás árnyalatú, a haj rövidebb, ritkásabb, hófehér, a hang fátyolosabb, a kézírás viszont erőteljes. A várakozás hosszú óráiban lapozgatják a látogatók A bűnöst, nézegetik Szüts Miklós akvarelljeit, töprengenek az alapkérdésen, „És akkor imígyen szóla egy égi hang: Most mi lesz”, ám Esterházytól legfeljebb annyit kérdeznek: hogy van. Vagy azt: mi ez a végzetes szerelem, ki a bűnös. A válasz hol ilyen, hol olyan. A könyvben például ilyen. „A mesében a gonoszok meghalnak, és ha netán a jó is meghal, az előbb-utóbb újraéled. Ezért van az, hogy minden hasnyálmirigyrák a mennyországban végzi. Ott ülnek az Úr jobbján. Most, hogy szegény mondataink nem tudják, merre hány centi, a mennyország helyett lehet sírgödör, örök fényesség helyett sötétség, az Úr helyett pedig férgek diadalmas serege, mely végigrágja magát a testen.”

2016. április 24., Könyvfesztivál

A zsúfoltság, a kényelemhiány próbára teszi a látogatókat. Végtelen sor, végtelen órák, a beteg jól állja a szeretetteli betegségturisták újabb rohamát. Esterházy és Szüts megint együtt dedikál, hagyják magukat fotózni, vigasztalgatják, aki rászorul. Ugye, az csak afféle Csokonai Lili-történet, kérdezi valaki, bízva benne, hogy csupán szerepjáték – amire A bűnös kínál némi esélyt –, bár maga is sejtheti a választ. Fáj szembesülni vele. Pedig tudhatná az ATV-ből, a Friderikusz Sándornak adott interjúból. Azáltal, hogy valamelyest publikussá vált ez a tény, ha azt írom, hogy uram-királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, már mindenki sikoltozik, hogy miről beszélek. Vagy ha egyáltalán leírom az élet és halál szavakat, akkor azoknak más lesz a helyi értékük (..) Ebben saras vagyok, mert megemlítettem valahol, és azért említettem meg, mert (..) eluntam azt, hogy mindig kanyarban kell beszélni, hogy bizonyos egészségügyi problémák… Hallottam magamon ezt a rossz, elkerülő rizsát, és arra gondoltam, minek óvjam magamat.  És akkor publikussá lett. Ha publikussá lett, akkor pedig nézem, hogy ez mit jelent. De az nem jó, ha átveszi az uralmat, ez külön játék, ha akarom, küzdelem, hogy mi az én döntésem, mit engedek be, vagy mi az, ami bejön amúgy is.”

2016. április 29., Óbudai Kulturális Központ

Akarta, nem akarta, minden bejött. A szocreál művházban, a lakótelepek tövében olvas fel készülő könyvéből Esterházy. Döbbent csend a nézőtéren, mert egy dolog a betegség, de más, amikor kimondatik. „Hasnyálmirigyrákot állapítottak meg, májáttétellel”, mondja onkológiai derűvel. A látogatók bajban vannak, nem tudják, hogyan üljenek, miképp viselkedjenek, nem illetlenség-e a kórházjelenetekbe helyezkedve szuszogni, poénra mozdulni. „Szorongok. Vagy ez félés? Azt mondja nekem a hasnyálmirigytündér, hogy itt evvel az én derűmmel ne próbálkozzam. Hogy a komcsikat is a nevetés, a kinevetés győzte le, és hogy ez a rákkal is megy, mondom én. A derű Istené, mondja ő. És még hozzáteszi, hogy gondoljam át vagy el vagy újra radikálisan az életem.” Félszeg, restelkedő nevetgélés. Aztán a többi részlet, főleg a Harmonia Caelestisből, oldja a hangulatot. Nézelődés, bökölődés, kuncogás, kacarászás. Esterházy-terápia kezdőknek és haladóknak. Mintha mi sem.

2016. május 4., Óbudai Társaskör

Megvettem A bűnöst, elolvastam kétszer is, de nem értem – sopánkodik egy idős hölgy barátnőjének, aki csak hümmög. Jöttek beteglátogatóba. Az Óbudai Társaskörben Esterházy János nádor és herceg Harmonia caelestis című kantátagyűjteményéből mutatnak be részleteket, XVII. századi magyar zene, részben korabeli hangszerek. Esterházy Péterrel Mácsai János zenetörténész beszélget, méltatja a művet, ám az író kicsit tompítja a családi dicsfényt, így beszél: „Bár a magyar zenetörténet-írás Esterházy Pált kiemelkedő zeneszerzőként tarja számon, az újabb kutatások rávilágítottak, hogy ez a meghatározás vele kapcsolatban csak korlátozott értelemben használható. Nemcsak azért, mert a kötet dallamainak jó része bizonyítottan nem tőle való (hiszen a kortárs zeneszerzők többsége is felhasznált idegen dallamokat), hanem mert föltételezhetően a dallamok földolgozását, a darabok komponálását sem ő (vagy nem egyedül) végezte. Kótaírása nemcsak külső alakjánál fogva, hanem egyébként is kezdetleges, bizonytalan és helytelen is. A testi és szellemi képzettségére vonatkozó fennmaradt dokumentumokból kirajzolódó tudásszint és a Harmonia caelestis egésze, de főleg komplikáltabb rétege között olyan szakadék tátong, melyet csak fantáziával lehet áthidalni.” Rák feledve, szóba sem jön, nincs is, csak a derű óráit számolják, van belőle bő másfél. Utána dedikálás, az értetlenkedő hölgy is nyomul, hóna alatt A bűnös. Látszik: átment.

2016. május 29., Uránia

Szó és Zene, közreműködik Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Závada Pál, Dés László, Dés András és Barcza Horváth József. De a színpadon csak öten vannak. „Péter gyenge, nem tudott eljönni” – szabadkozott Dés, majd a másik mulasztót mentegeti. Barcza Horváth József is kórházban van, „valami epe, nincs nagy baj, meg kellett operálni”. Derű a nézőtéren. És tapintható félelem.

„Az öt az kevesebb, mint a hét” – fejtegeti Dés, de Esterházy a Szent László Kórházból küldött matematikai levezetéssel cáfolja ezt: levél két halmazról, az öt és a hét elemből állókról, függvényekről, amelyek tartanak valahová. Valamennyien felolvasnak egy kis Esterházyt, Parti Nagy a Harmonia Caelestisből: „Apám élete visszatért egy rendesebb kerékvágásba (…) ekkor lett igazán magányos. Úgy látom őt most már örökké, hogy ül az íróasztala mögött és gépel. Zúg át a világmindenségen az írógép kattogása, betölti minden zugát, elér minden távoli öblöt, rejtett hajlatot, ez a hitvány, irgalmatlan kopogás, amely inkább zihálás és hörgés, mint egy gép tárgyias zaja, a kudarc beismerése, elcsukló sírás és könyörgés, evvel telítődik az egész teremtett világ, ez apám életének utolsó, zengő szava, ez az iszonyatos, iszonyatosan elrontott, közönséges, ijesztő, rossz, engesztelő hang, ez a tehetetlenség, egyszeriség és teljesség. (..) Egy íróasztal, az írógép szüntelen kopogása és ez a savanyú homály: ez minden”. Péter nagyon rosszul van, de igyekszik talpra állni, készül a könyvhét megnyitójára, rebesgetik a család barátai. Mintha volna esély egy rendesebb kerékvágásba visszatérni.

2016. június 9., Vörösmarty tér

Mintha mégis volna. Könyvhét, megnyitó, Esterházy és Dés, új felállás, állítólag most az író kommentálja, amit a zenész fúj. Nincs ok kötözködni. Ami fontos, „a téren könyvek parkolnak, és nem autók”, szerzők méltatása, de csak óvatosan, „olvasó, nem leszek vezérlő csillagod, igazodj el magad e gyönyörű gazdagságban”, majd egy kis Márai, ismétlés gyanánt, „erővel olvasni, életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék.” Erő van, olvasó van, a többi csak élet és halál.

Esterházy ájulásig dedikálja a Hasnyálmirigynaplót, aki lemarad, sorszámot kap szombatra, folyt. köv. És valóban, újabb végtelen, kanyargó tömeg, a vége felé némi izgalom, este Anglia-Oroszország, lassan indulnia kell. Valaki a Semmi művészetet lapozgatja, szorongva mormol egy anya-monológot: „Hogy értsd, a les kicsit olyan, mint a párhuzamosok nevezetes axiómája. Nem részletezem, te aztán igazán tudhatod, ki mindenkinek tört bele a bicskája. A nagy Gauss még azt sem vette észre, hogy nincs bicskája, úgy tört bele. Leírtam neked, kisfiam, egy mondatba, jegyezd meg, ezt már nem akarom pontosabban megírni.(Les az, amit a bíró megad.)”

2016. július 4., Petőfi Irodalmi Múzeum

„Próbálgatom tapasztalni, hogy mikor mennyire kell engedni a betegségnek, és mikor nem, mitől kell megijedni, és mitől nem szabad, mikor erőt gyűjteni, és mikor szembeszegülni. A fájdalomtól nem félek (elvileg, mert az ismeretlen fájdalom az nagyon is ijesztő), a levertségtől, enerváltságtól, letörtségtől igen” – ad életjelt magáról a Nők Lapjában, Szegő András által. Biztos ott lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumban, hiszen küzd, tervezget.

De nem.  „Esterházy nem tud jönni, nem érzi olyan jól magát, hogy vállalni tudja a fellépést” – írja a facebookon Dés. Azért „a holnapi est sem marad Esterházy szöveg nélkül. És meggyőződésem, hogy nem csak mi, a fellépők érezzük úgy, hogy Péter fantasztikus személyisége, csodálatos, felénk magasodó lénye ott lesz velünk, hanem a közönség is így érzi majd.”

2016. július 14., 18.54

Meghalt Esterházy Péter – közölte az MTI-vel a család és Magvető Kiadó. Az író csütörtökön, a délutáni órákban hunyt el.” Semmi részlet. „A könyvhét óta már egyre szörnyebb volt a helyzet. Nagyon fáj, de neki már megváltás” – írja Szüts Miklós.

2016. július 15., Petőfi Irodalmi Múzeum

Este és éjszaka virrasztás a Petőfi Irodalmi Múzeumban, bárki felolvashat. A bejáratnál festőállványon, fekete keretben, fekete-fehér kép, gyászszalaggal. Mosolytalan fotó arról, akinek a szája szegletében mindig ott bujkált egy kis mosoly: játékos, ironikus, jókedvű, harsány, gunyoros, mikor milyen. Az emeleti termek zsúfolásig megteltek, a lépcsőn, a kertben is ülnek, ácsorognak. Öt óra alatt 44 részlet az életműből, vezet a Harmonia Caelestis és a Bevezetés a szépirodalomba, viszonylag kevés publicisztika, de a legsúlyosabbak elhangzanak (aki diktatúrában él, az félelemben él, a félelem országában él), sok művészet, semmi foci, legfeljebb Fancsikó és Pinta. Értő közönség, nem teketóriázik, ránevet a gyászra.

Végül a hangszórókból felcsendül a Búcsúszimfónia: Esterházy egyedül olvassa fel valamennyi szerepet, 1994-ben megjelent drámája minden egyes poénját pontosan kijátssza (miért is lőné le őket, hisz az övé), a közönség a felvételen is derül, vigad. Hrabali gesztus, a múzeum előterében folytatódik a szomorédes virrasztás. „APA: Magyarországot úgy kell elképzelni, mint aminek pereme van. Hogy a sár ki ne folyjék belőle. A sár elönti az utcákat, a Kossuth teret, a Petőfi utcát, a Móricz Zsigmond körteret, a Babits sétányt, mindent, végigszalad a mezőkön, be a fák közé, elönti elébb a mélyebben fekvő területeket – teszem azt Hódmezővásárhely és Kalocsa –, majd rendben, sorban mindent. (…) Az ország, az ország, (halkan) az ország nyugodtan fogadja a mocsok emelkedését, nincs mit tenni. Néhányan, kevesen, a nyakukat nyújtogatják, de ez is inkább a figyelmetlenség, mint a pánik jele.”

Nincs tovább. Marad a pánik.

(Beszámolónk rövidített változata a HVG július 21-ei számában jelent meg.)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.