Bár nem árt egy kis támogatás, ha túl sok van belőle, az emberek hajlamosak elveszíteni az ambíciójukat – véli Kjartan Sveinsson. Az izlandi Sigur Rós exbillentyűse, aki legutóbb a most éppen a mozikban futó Madárkák filmzenéjén dolgozott, úgy gondolja, a jó zene mindig utat tör magának. Svenssonnal a Volkova Sisters billentyűs-programozója, Sándor Dániel beszélgetett.
A már saját, markáns stílussal megdobott izlandi filmgyártás egyik csodás példája a lassan folyó Madárkák. Rúnar Rúnarsson rendezése a 16 éves Arit követi, de az elszigetelt halászfaluban játszódó történet nem szokványos coming to age-sztori. A magyarhangya közösségi filmforgalmazó szokás szerint eseményeket rendez filmje köré, a Madárkákat legközelebb például május 30-án vetítik a Jelenben (az izlandi film amúgy a Scope100 online filmfesztivál és közönségoktató program nyertese, amiről itt írtunk részletesen).
Kjartan Sveinsson a szintén izlandi, melankolikus, harmóniákban előre hömpölygő, posztrock Sigur Róshoz 1998-ban csatlakozott. Két éve csekkolt ki, hogy a zenekar után új területeken dolgozzon.
hvg.hu: Hogy zajlottak a filmzene munkálatai, melyik ponton kerültél bele a filmgyártás folyamatába?
Kjartan Sveinsson: Jóval a forgatás előtt kezdtem el dolgozni, hiszen két zenés jelenet is van a filmben: a főcím alatti kórus, illetve a temetői jelenet. Hónapokig gondolkodtam ezeken a zenéken, de maga a komponálás kifejezetten gyorsan ment. Néhány másik zene az utómunka alatt került bele a filmbe. Ezek között volt már kész kompozíció, pár dolgot viszont kimondottan képre szereztem. Például azt a kis motívumot, ami a bekapcsoltan hagyott tévében menő táncműsor zenéje.
hvg.hu: Azt mókás lehetett megírni. Együtt dolgoztál a kórussal és az énekessel, aki Ari énekhangja volt?
K. S.: Igen, kicsit dolgoztam velük, nagyon gördülékeny volt az együttműködés. A munka nagy része akkor jött, mikor a főszereplőt kellett felkészítenünk rá, hogy énekesként is helyt álljon a vásznon. Énekórákat vett, együtt dolgoztunk azon, hogy valószerűen nézzen ki az éneklés.
hvg.hu: Hogy kerültél bele a projektbe? Ismerted Rúnart korábban?
K. S.: Igen, együtt dolgoztunk az összes korábbi filmjén. Nagyon jó munkakapcsolatban állunk, régi barátok vagyunk.
hvg.hu: Szóval, valamilyen szinten tudta, mire számíthat tőled. Milyen vele dolgozni? Határozott útmutatást ad, vagy hagyja, hogy tőle függetlenül dolgozz a gondolataid mentén?
K.S.: Mindig rengeteg zenét kapok tőle, például olyasmit, amit munka közben hallgat. Ezek közül van, amit a vágás során is használ, egyfajta referenciaként. Szóval mindig erős elképzelése van róla, hogy mit szeretne hallani. Ezt nem mindig könnyű reprodukálni, bár a végére mindig sikerül. Ebben a filmben alapvetően nincs sok zene, így viszont még fontosabb, hogy mindig a legmegfelelőbb legyen. A munka legnagyobb része megtalálni azt a bizonyos hangulatot, amit Rúnar elképzel.
hvg.hu: Szerinted tipikus izlandi történet mesél el a film?
K. S.: Valahol ez nagyon tipikus izlandi történet, de ha jobban belegondolunk, játszódhatna bármilyen kicsi és elszigetelt helyen. Kicsit régi vágású a sztori, de tudok hozzá kötődni. Valaha én is laktam vidéken egy hasonló kis faluban, szóval pontosan értem, miről van szó. A fő szál apa-fiú kapcsolatról, ez is olyan történet, amihez hasonlót mindenki ismer errefelé.
hvg.hu: Kicsit mesélnél a dalokról? Sajnos a dalok alatt nem volt felirat, így nem tudom, miről szólnak.
K. S.: A nyitójelenet dalához a Bibliából kölcsönöztem a szöveget. Olyan részt kerestem, ami a felnőtté válásról, a transzformációról szól. Latin szöveget használtam, szeretek vele dolgozni. Ha jó szöveget találsz latinul, a dallam szinte megírja saját magát. A temetésen elhangzó dal a halálról, a halállal való megbékélésről szól. Jónas Hallgrímson, az egyik legnagyobb izlandi romantikus költő verse, és 1805 körül íródott. Egy barátomtól kaptam Hallgrímson könyvét, mikor egy közeli barátom meghalt. Szóval komoly érzelmek fűztek a szöveghez.
hvg.hu: A zenéidet hallgatva erős kötődést érzek az ambienthez. Ez közvetlen zenei befolyás vagy természetesen következik az izlandi környezetből?
K. S.: Valamilyen szinten ez Izland, de sok minden más is. Emberek, könyvek, filmek és zenék, ilyesmi. A zenémre valamennyire mindig hatott az ambient, kényelmesen érzem magam ebben az atmoszférában. De próbálok nyitott maradni, ez fontos. Kicsit idegesítő, mikor az ember túlságosan beleragadt egy stílusba. Nekem nagyon fontos, hogy néha játsszak egy kis rock and rollt a barátaimmal, de később aznap már lehet, hogy kórusművön fogok dolgozni.
hvg.hu: És mi a helyzet a kórusművekkel?
K. S.: Jó ideje dolgozom az emberi hanggal, mint kompozíciós eszközzel, és mindig is nagy rajongója voltam a kóruszenének. Igazi boldogság ilyen zenén dolgozni, hiszen itt minden a dallamokról és a harmóniáról szól.
hvg.hu: Hogyan viszonyulsz az alkalmazott zenéhez? Sok munkád kötődött színházhoz vagy filmekhez. Jobban inspirál az ilyesfajta zenei munka, mint egy zenekarban játszani?
K. S.: Zenekarban játszani... igen, az már megvolt. Néha hiányzik, de összességében elégedett vagyok azzal, amit most csinálok. És ki tudja, mit hoz a jövő?
hvg.hu: Úgy tudom, testületi tagja vagy egy izlandi zenei alapnak. A zene és annak támogatása mennyire központi kérdés ma Izlandon?
K. S.: Igen, volt ez a Kraumur Music Fund, úgy tudom, már nem aktív. Egy bankár alapította, ő jelenleg börtönben van. A zenei szcéna még mindig növekszik és sok jó dolog történik, de a helyzet nagyban megváltozott a kilencvenes évek második fele óta. Mindig vannak hullámhegyek és -völgyek, de azt hiszem, már sokkal kevésbé radikális a terület. A zenei színtér élvez némi támogatottságot, van egy-két kulturális alap, de azért közel sem olyan a helyzet, mint mondjuk Skandináviában. Ugyanakkor azt gondolom, hogy bár nem árt egy kis támogatás, ha túl sok van belőle, az emberek hajlamosak elveszíteni az ambíciójukat. Nem jó, ha túl sok támogatást kapnak a zenészek. Ami a jó zenét illeti, mindig volt bennem egyfajta naiv hit: a jó zene utat tör magának.
Az interjút a hvg.hu a magyarhangyától kapta közlésre.